Szél Bernadett a budakeszi könyvtárban dolgozza le a dudálásért járó közmunkát

2021. május 20. – 16:00

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Budakeszi könyvtárában dolgozza le a kiszabott 120 óra közérdekű munkát Szél Bernadett – írta a képviselő a Facebookon. A büntetést azért kapta, mert részt vett a 2020-as dudálós tüntetések szervezésében. Választhatott volna még 100 ezer forint pénzbírságot vagy 20 nap elzárást, de inkább a közérdekű munka mellett döntött.

„Én úgy döntöttem, ledolgozom, mert tartom: semmilyen bűnt nem követtem el azzal, hogy kiálltam azért, amiben hiszek és azokért, akiket a miniszter cserben hagyott”

– írja.

A kormányhivataltól azt kérte, hogy a koronavírusos betegeket ellátó Korányi kórházba kerüljön, mert ott takarítóként hasznát vehették volna a munkaerejének a járvány idején, kérését azonban elutasította a kormányhivatal. Felmerült még, hogy a Magyar Evangéliumi Testvérközösség budaörsi idősek otthonában takarítással és kreatív foglalkozások vezetésével dolgozná le a büntetést, de erre sem kapott engedélyt. Így lett végül segédkönyvtáros.

„Ma beszéltük végig a munkaköröm — a helytörténeti anyagok dokumentálásától kezdve a fertőtlenítésig változatos módon fogom segíteni a közösség munkáját.”

Heti négy órát dolgozik majd a könyvtárban, mert mellette képviselői feladatait is el kell látnia. Hadházy Ákos napszámosként dolgozza le a büntetését, amit ugyanazért kapott, mint Szél.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!