200 méteres földcsuszamlás Nógrádban, Borsodban két út áll víz alatt

2021. május 20. – 13:34

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Homokzsákokkal védekeznek a Nógrád megyei Mátrakeresztesen, ahol egy kiáradt patak akadályozza a közlekedést. Borsod megyében a Sajó áradása miatt kellett lezárni egy utat.

A Nógrád megyei Pásztó-Mátrakeresztesen a Kékesi út felső szakaszán, a házak közelében csordogáló patak kilépett a medréből. A víz kimosta a partfalat és mintegy 200 méteres szakaszon földcsuszamlást okozott a 2408-as út 14-es kilométerénél. A helyi hivatásos és önkéntes tűzoltók ideiglenesen elterelték a vizet az érintett szakaszról, és megkezdték a szivattyúzást.

Az árvíz jelenleg nem veszélyeztet közvetlenül egyetlen lakóházat sem, azonban az egységek a lakók és az ingatlanok védelméért homokzsákokat helyeznek ki. Ehhez Pásztó önkormányzata is segítséget nyújt, a helyzetet a közútkezelő szakemberei is figyelemmel kísérik.

Szerdán a Hernád és a Sajó áradása, illetve vízátfolyások miatt már lezártak két alsóbbrendű útszakaszt Borsod megyében. A Hernád áradása miatt a 3724-es számú út Novajidrány és Vizsoly közötti szakaszát, a Sajó áradása miatt pedig a 2603-as számú út Sajókaza és a 26-os számú főút közötti szakaszát zárták le.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!