Interaktív nyomozós játékkal hívja fel a figyelmet a MÁV a vasúti átjárók veszélyeire
2021. május 20. – 05:08
Múlt pénteken jelentette be a MÁV, hogy interaktív balesetmegelőzési kampányt indít Ütközéspont néven, melynek célja a veszélyforrások tudatosítása, valamint a közúti közlekedésben résztvevők emlékeztetése a közlekedési szabályok betartásának fontosságára. Senkit nem hibáztatunk, ha erről olyan dolgok jutottak eszébe, mint a Sihuhu Gyermekvasút legendás, MIT NEM SZABAD sohasem (a balesetek megelőzése érdekében)? című videója, de azt azért érdemes megjegyezni, hogy
a MÁV az utóbbi időszakban meglepően erős tartalmakkal állt elő, élükön például az április közepén indult, ikonikus mozdonyokat bemutató Vasparipák-sorozattal.
A MÁV bejelentése szerint a közlekedésbiztonsági kampány mintegy 55 millió forintos Európai Uniós támogatással jöhetett létre, az Ütközéspont plakátjait pedig országszerte közel ötszáz helyen lehet majd látni június közepéig, ami erősen utalt arra, hogy most sem akarták ennél lejjebb adni, és a pénteken kiadott előzetes is erre utalt. Az Ütközéspont-projekthez olyan figurákat szedtek elő, mint Gál Kristóf, az ORFK szóvivője, vagy az utóbbi évek egyik legfelkapottabb magyar színésze, Nagy Zsolt. Ők ketten nagyon röviden összefoglalva egy interaktív nyomozójátékban arra a Koncz Zsuzsa által is megénekelt, örökérvényű igazságra emlékeztetnek mindenkit, hogy vigyázz, ha jön a vonat.
Az előzetesről egyből a régi Indexen általunk is szorosan követett Vegyipari Tornyok Szállítása-trilógia jutott eszembe, miután pedig a MÁV vállaltan a videójátékokat kedvelő gyerekeket és fiatal felnőtteket célozta meg a kampánnyal, nem volt kérdés, hogy kipróbálom-e az Ütközéspontot. A MÁV által „dramatizált memóriakihívásnak” nevezett interaktív játék az utkozespont.hu oldalon érhető el, ahol ezen túl is egy rakás dolgot talál az ember. Többek közt például egy térképet, melyen az elmúlt évek vasúti balesetei, következtetésképp a legveszélyesebb átjárók kaptak helyet, illetve egy csomó infót arról, hogy a MÁV milyen fejlesztésekkel küzd ezek ellen.
Persze ezeknél sokkal izgalmasabb a játék, ami a gyakorlatban nem más, mint egy 360 fokos kamerával rögzített élőszereplős point and click kalandjáték. Mint a MÁV írta, a játék a baleseti helyszínelők munkájának bemutatásán keresztül tárja a fiatalok elé a vasúti balesetek drámai valóságát. A játékos feladata, hogy egy rendőrtisztet megszemélyesítve a baleset helyszínén megtalálja a különböző nyomokat és azok, valamint a szemtanúk és a szakemberek vallomásai alapján rekonstruálja az eseményeket.
Ez papíron nagyon izgalmasan hangzik, a végeredmény viszont annyira nem lett lenyűgöző. A baleset utáni helyszínelés hangulatát tényleg jól átadja a játék, de annyira rövid, hogy nem igazán lett kiaknázva az ebben rejlő potenciál. A nyomokat szó szerint a játékos kezébe adja a játék, az egyetlen kihívás pedig ezen túl az, hogy tíz másodperc alatt ötször meg kell nyomni egy sárga kört, hogy a tűzoltók megkezdhessék az autóban rekedt sofőr mentését. A megoldáshoz a nyomok birtokában gondolkodni sem kell túl sokat,
és ha el is ront egy-két részletet az ember, akkor is megdicséri a játék, ami végképp súlytalanná teszi az egészet.
Az élőszereplős jelenetek és az átvezető videók remekül néznek ki, és a díszlet is hihetőnek tűnik, többek közt mert egy valódi vonatszerelvényt is használtak hozzá. Az kicsit zavaró, hogy látható törések vannak az egyes jelenetek loopjában, de ezt nehezen lehet kikerülni ebben a műfajban és hát amennyire rövid a játék, csak akkor látja ezt az ember, ha direkt akarja. A dialógusablakok egy fokkal gagyibbak, de vizuálisan összességében meglepően színvonalas lett a játék. A 3D-s kamera viszont tök feleslegesnek érződik, mert összesen három nézőpontból látjuk a helyszínt, mielőtt be kéne nyomkodnunk a megoldást.
A MÁV célja persze nyilván nem az volt, hogy jó játékot csináljon, hanem hogy rendhagyó módon hívja fel a figyelmet egy fontos problémára, amit az Ütközéspont ebben a formájában is tökéletesen teljesít. Ahhoz viszont valószínűleg nem kellett volna sokkal többet dolgozni rajta, hogy egy pár fokkal összetettebb játék legyen belőle, ami valószínűleg a fiatalok fantáziáját is jobban lekötné, és két perccel utána is emlékeznének arra, hogy miről szólt ez az egész. Ez amúgy nem is lehetetlen vállalkozás, az Adult Swim 2014-es, iszonyatosan nyomasztó ARG-je, például nagyon hasonló megközelítéssel épített fel egy egészen zseniális interaktív horrorsztorit.