Gyerekfelügyelő csempészte a nagykanizsai javítóintézetbe a drogot

2021. május 20. – 16:42

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Vádat emeltek egy gyermekfelügyelőként foglalkoztatott férfi ellen, aki kábítószert csempészett be a nagykanizsai javítóintézetben elhelyezett fiatalok számára

– tájékoztatta a Zala Megyei Főügyészség szóvivője csütörtökön az MTI-t. A 25 éves nagykanizsai férfi tavaly májustól dolgozott az Emberi Erőforrások Minisztériuma alá tartozó Nagykanizsai Javítóintézetében gyermekfelügyelőként. Pedagógiai képzettsége nincs, és mivel életkorban közel áll a javítóintézetben elhelyezett fiatalokhoz, – az ügyészségi megfogalmazás szerint – „tévesen értelmezett empátia alakult ki” benne, amivel a felügyelete alá tartozó neveltek bizalmába kívánt férkőzni.

A férfi egy 18 éves és egy 19 éves fiúval alakított ki bizalmi viszonyt, akiknek a segítségét tavaly nyáron úgy jutalmazta, hogy az éjszakai műszakra érkezve egy cigarettásdobozba rejtve – Nagykanizsán ismeretlen forrásból beszerzett – speedet csempészett be. A rendészeti vezetőnek azonban a biztonsági kamerákat nézve feltűnt a gyermekfelügyelő és néhány fiatal közti susmus, és amikor gyanút fogva az intézetvezetővel közösen átkutatták a gyerekfelügyelő és a felügyeltjei közti találkozónak helyt adó hálószobát, akkor ott megtalálták az elfogyasztott amfetamintartalmú por nyomait és maradványait, illetve egy – a neveltek számára nem engedélyezett – mobiltelefont is, amelyet szintén a gyerekfelügyelő adott a fiúknak.

A Nagykanizsai Járási Ügyészség ezért „gyermekvédelmi intézményben közfeladatot ellátó személyként, csekély mennyiségre elkövetett kábítószer-kereskedelem” miatt emelt vádat a gyermekfelügyelő ellen.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!