HÖOK: Idén 25 ezer diploma ragadhat benn az egyetemeken

2021. május 19. – 08:53

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Idén is adjanak nyelvvizsga-amnesztiát a végzős egyetemistáknak és főiskolásoknak – ezt javasolja az innovációs minisztériumnak a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája (HÖOK). A szervezet becslése szerint akár 25 ezer diploma is bennragadhat a nyelvvizsga hiánya miatt, a hallgatók egy része ugyanis nem tudta megszerezni a bizonyítványt. Márciusban a nyelviskolák és a nyelvvizsga-központok is bezártak, sokáig csak online órákat és vizsgákat tarthattak, írja az Eduline.

A végzősök körülbelül 35 százalékának nincsen középfokú nyelvvizsgája, ez derült ki abból az intézményi felmérésből, amelyet áprilisban végeztünk

– mondta az Eduline-nak Budai Marcell, a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciájának (HÖOK) sajtófőnöke.

Tavaly szeptember végéig több mint százezer egykori és jelenlegi hallgató kapta kézhez nyelvvizsga nélkül oklevelét a felsőoktatási intézményektől. Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter az egyik novemberi kormányinfón arról beszélt, hogy ez csak egyszeri alkalom volt, amit a gazdaság indokolt. Nem akarták, hogy csak emiatt ne állhassanak munkába azok, akik nyelvvizsga hiányában nem kapták meg a diplomájukat, ugyanakkor alapesetben a nyelvvizsga-kötelezettség helyes.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!