Karácsony a Fidesz lejárató kampányáról: Nem az a legény, aki adja, hanem aki állja
2021. május 19. – 15:31
Karácsony Gergely főpolgármester a Facebook-oldalán reagált arra a hírünkre, hogy a Fidesz sok millió forintba kerülő, hirdetésben tolt videókban próbálja meg őt összemosni Gyurcsány Ferenccel, amióta szombaton bejelentette, hogy ő az MSZP-Párbeszéd miniszterelnök-jelöltje.
Karácsony azt írja, hogy
„olvasom, hogy a Fidesz naponta (!) legalább egymillió forintot elkölt a lejáratásomra. Úgy látszik, elfelejtették a régi mondás igazságát: nem az a legény, aki adja, hanem aki állja.”
A miniszterelnök-jelölt szerint „ezt a pénzt adófizetők állják, ez a pénz más zsebéből hiányzik”. Úgy gondolja, hogy ez a kampány pont az a megosztó, békétlenséget szító, magyart a magyarral szembefordító politika, amit meg kell haladniuk, „amin túl kell lennünk végre már”.
„Nem csak az a baj ezzel a politikával, hogy baromira unalmas. Sokkal inkább az, hogy súlyos károkat okoz ennek országnak.”
Az öt videó (szerdán kijött egy újabb) szerdán már több mint 3,6 milliós megtekintetésnél járt a Facebookon és a YouTube-on összesen, és a legfrissebb állás szerint legalább tízmillió forintot elköltöttek már rájuk. A Facebook egyelőre május 16-ig mutatja a Fidesz, Rákay Philip és Deák Dániel oldalán a költéseket, tehát ez az összeg azóta jóval nagyobb lehet.
A videókat egyébként szponzorált posztban látják olyanok, akik egyébként nem követik a Fideszt, vagy a holdudvarukba tartozó embereket.