Magyar Nemzet: Újra fizetőssé válhat a közterületi parkolás

2021. május 18. – 21:24

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

A javuló járványhelyzet miatt egy-két héten belül megszűnik az ingyenes parkolás a közterületeken, vagyis ismét fizetni kell majd érte – értesült a Magyar Nemzet.

A közterületi parkolási díjakat 2020 áprilisától szüntették meg azzal az indokkal, hogy ez jobban elősegíti az emberek közötti megfelelő távolság tartását, ami a zsúfolt közlekedési eszközökön nehezebb, ezért az autóhasználatra próbálták ösztönözni az embereket.

A javuló adatok miatt aztán tavaly július és november között ismét fizetni kellett a parkolásért, ami ezután a járvány erősödése miatt ismét ingyenessé vált – idézi fel a lap. Ennek az ingyenes időszaknak lehet vége hamarosan.