Karácsony: Büszke vagyok rá, hogy a parlamentben én mondtam ki először Simicska nevét

2021. május 15. – 15:13

Másolás

Vágólapra másolva

Karácsony Gergely szombat reggel Nyírtasson bejelentkezett miniszterelnök-jelöltnek, majd tartott egy Facebook-élőt a Debreceni Egyetem előtt, délutánra pedig megérkezett Budapestre, ahol a Kossuth téren beszélt néhány percig a Facebook-követőihez. A főpolgármester a kampányának felvezetéseként felevenítette politikai karrierjének első éveit, és kijelentette, büszke arra, hogy a parlamentben ő mondta ki először Simicska Lajos nevét a kormányprogram vitájában.

Karácsony később – még az LMP parlamenti képviselőjeként – az azonnali kérdések órájában is kérdezte Orbán Viktort az egykori kollégiumi szobatársáról.

Mindez 9 évvel ezelőtt történt, de tanulságos visszanézni a parlamenti csörtét. Egyrészt komoly időutazás, a Karácsony körül látható politikusoknaknak egy része (Vona Gábor, Novák Előd, Gaudi-Nagy Tamás, Ertsey Katalin) szinte teljesen kipottyant a politikából, egyesek süllyedtek (Hende Csaba itt még honvédelmi miniszter volt, Simicska Lajos meg a Fidesz elsőszámú oligarchája), mások emelkedtek (Szijjártó Péter külügyminiszter lett), Karácsony pedig mára Budapest főpolgármestereként Orbán egyik kihívójaként jelentkezett be.

Orbán Viktor első válasza is érdekes arról, hogy szerinte mi a nemzeti nagytőke szerepe a NER-ben, de azt is érdemes megnézni, ahogy a második viszontválaszában a kormányfő arról beszél, hogy őt már a szocialisták előtt is „elzavarták” a választók.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!