Nézőpont: A magyarok többsége szerint tudnia kell a kormányfőnek angolul

2021. május 14. – 07:55

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

„Egy kormányfőnek tudnia kell angolul” – ezzel a címmel számolt be a kormányközeli Nézőpont pénteken arról, hogy a legfrissebb, reprezentatív közvélemény-kutatása szerint a magyarok 83 százaléka elvárja az angoltudást a mindenkori kormányfőtől.

A Nézőpont szerint ebben a kérdésben a lakosság többsége, Orbán Viktor támogatóinak 90 százaléka, kritikusainak pedig 75 százaléka ért egyet. Életkori bontásban a fiatalok várják el leginkább az angoltudást (a 18–29 éves válaszadók 89 százaléka), a legmegengedőbbek a kérdésben a 60 évnél idősebb, szakmunkás férfiak, de még közülük is 4-ből hárman válaszolták azt, hogy szerintük a miniszerelnöknek tudnia kell angolul.

A kormányközeli intézet azután kérdezte meg erről az emberek véleményét, miután a kormánypárt több politikusa is azt pedzegette, hogy Karácsony Gergely nem beszél angolul, és tolmáccsal adott interjút az Economistnak. Fürjes Balázs és Dömötör Csaba államtitkár így reagált arra, hogy a főpolgármester lekövérezte Orbánt az angol lapnak adott interjújában. Karácsony egyébként utólag bocsánatot kért a „rossz viccért”, az angoltudásával kapcsolatban pedig azt mondta: készséggel elismeri, hogy a miniszterelnök angolja jobb, mint az övé.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!