Határozatlan időre felfüggesztették az I. kerületben a Mészáros utcai buszparkoló előkészítését

2021. május 12. – 14:05

frissítve

Határozatlan időre felfüggesztették az I. kerületben a Mészáros utcai buszparkoló előkészítését
Fotó: Bődey János / Telex

Másolás

Vágólapra másolva

V. Naszályi Márta, az I. kerület polgármestere szerint az elmúlt hónapban sok lakossági és szakmai egyeztetést folytattak a Mészáros utcai buszparkoló tervéről, és végül számos aggodalom és felvetés miatt újabb ötleteket építettek be a tervezésbe – ennek ellenére a buszparkoló előkészítését végül felfüggesztik. Ennek oka főként az, áll a Telexnek megküldött közleményben, hogy a MÁV (V. Naszályi szerint ismeretlen okból) máig sem írta alá a tervezett buszparkoló területére vonatkozó bérleti szerződést, pedig állítólag erre korábban ígéretet tett, és többször egyeztettek is róla.

„Mivel ekkora jelentőségű beruházást ilyen fokú bizonytalanságban nem lehet előkészíteni, a mai napon visszakértem a tervezett buszparkoló területére vonatkozó bérleti szerződést a MÁV-tól. Egyúttal pedig a buszparkoló előkészítési munkáit határozatlan időre felfüggesztettük”

– írta V. Naszályi.

A polgármester kitért arra is, hogy szerinte a buszparkoló létesítésével az egész kerület nyerne, és nemcsak több százmillió forintos bevételt jelentene, hanem szerintük ez a turistabuszok parkoltatására is megoldást kínálna. „Ugyanakkor az önkormányzat elkötelezett abban, hogy olyan megoldás szülessen, ami nem növeli a környék zaj- és légszennyezését, és bírja a kerület lakóinak támogatását. Ezért a hatásvizsgálatok elkészülése előtt a területet nem vesszük bérbe. A következő időszakban méréseket és vizsgálatokat végzünk, valamint folytatjuk az egyeztetéseket – fővárosi szinten is – a turistabuszhelyzet javítása érdekében.”

Egy hónappal ezelőtt írtunk az I. kerületbe tervezett új buszparkolóról, ami óriási tiltakozást váltott ki a környéken élők részéről, még petíciót is indítottak, amit több mint háromezren írtak alá. A Mészáros utcát tiltakozó lapokkal plakátolták ki, a MÁV kerítésére és néhány erkélyre pedig lepedőket aggattak, amire tiltakozó szöveget írtak. A tiltakozás oka, hogy míg korábban arról volt szó, sportközpont lesz a Déli pályaudvar rozsdaövezetként pangó üzemi területei helyén, nemrég kiderült, hogy a kerület polgármestere, V. Naszályi Márta beleegyezését adta egy buszparkoló létesítéséhez.

Fotó: Olvasónk
Fotó: Olvasónk

A polgármester most a közleményben azt írta: az a cél vezérelte őket, hogy mentesítsék a Várat, a Gellérthegyet és a kerület egészét a „pandémiát megelőző turistabuszkáosz alól, amikor naponta több száz busz hajtott be és keringett a kerületben – szabályozatlanul, füstöt pöfékelve, közlekedési káoszt előidézve.”

A lakók azonban egyebek mellett attól tartanak, hogy összeomlik az amúgy is leterhelt környék közlekedése, hogy kibírhatatlan zajszennyezés lesz a Mészáros utcában, továbbá hogy a Naphegyet várhatóan elárasztja a menekülő gépkocsiforgalom. Aggódnak azért is, hogy csökkenne 20-30 százalékkal az ingatlanok ára, vagy hogy a Naphegy óvodáiban a gyerekek az udvaron benzingőzt szívnak majd.

Kerestük a MÁV-ot, hogy miért nem írták alá a szerződést a korábbi egyeztetések ellenére, amint válaszoltak, frissítjük cikkünket.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!