Egykor 2 millió liter olajat tároltak ezekben az óriásgyűrűkben, most lakóparkot építenének a maradványokba

Közelítsünk rá a Google Earthön a Pannonhalmához közeli Tarjánpusztára! A kis falu északi pereménél 400 méteren nyúlik el egy téglalap alakú terület, rajta 20 darab „kráterrel” – olyanok, mint 20 olajtartály. Azért olyanok, mert majdhogynem azok is: acéltartályok házaként szolgáltak, azokban pedig valaha egyenként 2 millió liter üzemanyagot tárolt az állam. A kicsiny önkormányzat épp tíz éve létezett 2002-ben, amikor gondolt egyet, és megvette az egész területet. Találják ki, mit álmodott a „körökbe”!

Ahonnan a Kőris-hegy is látszik

A tervről máig sem tettek le a 29 éve önálló településsé nyilvánított Tarjánpusztán. Nem véletlenül készíttetett 2002-ben látványterveket Kálmán Józsefné volt polgármester, ezek nélkül ugyanis rajta kívül senki nem tudta volna elképzelni, hogyan válhat körpanorámás lakópark az épületekből, amik valaha befogadták a 20 olajtartályt, összesen 40 millió liter állami tartalékkal. Ez lesz a földi paradicsom, ahonnan jó időben látszik a Kőris-hegy és a cseszneki vár?

Az állami olajtartaléknak szánt három tartálysor 1972-ben épült. Szerencsére soha nem szivárgott az üzemanyag, de minden tartály mellett ott van most is az elektromos kivezetés, ahonnan szükség esetén a szivattyúkat működtették volna. A falak is úgy szigetelnek, mint régen, többek közt ez adta az ötletet a lakópark megálmodójának, Kálmán Józsefnének.

Amit most látunk a helyszínen, az már csak a téglából és vasbeton erősítésekkel készült 20 darab háza a hajdani acéltartályoknak. Most olyan mindegyik, mint egy kis régi amfiteátrum, hat méter magasra nyúlva a burjánzó növényzetben. A körök 23 méter átmérőjűek, így alapterületük 415 négyzetméter, s mivel Tarjánpusztán 438-an élnek, hát jó szorosan, de épp beférnének az egyikbe. Virágillatot visz most a szél a Bakony felé, jó pár fa öregebb a tartályoknál. A park teljes területe 105 000 négyzetméter, parcellákra oszlik, és masszívan alapozott utak szelik át.

Ma is úgy szigetelnek, mint ’72-ben

„Mi már olaj nélkül, teljesen tisztított állapotban vettük át az épületeket, és a szigetelésükről árulkodik, hogy eső után sokszor őzek csapata iszik belőlük. Az állam az agyagos talaj miatt választotta annak idején ezt a területet, mert ha mégis kilyukadt volna egy tartály fala, az olaj nehezebben tud szétterülni” – magyarázza Kálmán Józsefné.

A volt polgármester kislánykori emlékei szerint 1972-ben senki nem kérdezte meg – s nem is tájékoztatta a részletekről – a helyieket, hogy ugyan mit szólnának a helyben tárolt 40 millió liternyi gázolajhoz. Jöttek a kósza a hírek, nyomukban az állami építőipar emberei és gépei, néhány kíváncsi lakó pedig a kerítéshez tapadva gyűjtötte a hírmorzsákat. Hozzátette: az olajtartályoknak – pedig rendszeresen szellőztették őket – soha szaguk vagy káros hatásuk nem volt.

Hiteltörlesztés vashulladékból

A dombon fekvő területet Tarjánpuszta 2002-ben vásárolta meg az állami TIG Kht.-től. A robusztus téglahengerekben akkor még ott voltak a náluk is robusztusabb acéltartályok, s azokat már az önkormányzat adta el, amint megvásárolta az ingatlant. Összesen 1 millió 287 ezer kilót nyomott az acél, az ebből befolyt majdnem 30 millió forintot a hitel törlesztésére fordították.

Többek közt statikai vizsgálatokkal kezdődött minden 2002-ben, s ezek szerint akár háromszintes épületeket is építhetnének a meglévő alapra, de a táji környezetre tekintettel szerényebb méretekben gondolkodtak. A garázs felett két lakószint volna – az egyik már tetőtér, ami a meglévő köröket fedné. Belül saját udvaruk lenne az egymástól 30-40 méterre álló házaknak, amik a terep szintkülönbségei miatt nem vennék el szomszédjaiktól a kilátást.

Házanként 8–12 lakással számoltak, összesen 240-nel, vagyis lényegében megdupláznák Tarjánpuszta lakosságát. A villany már bent fut, a gáz, a víz, a csatorna szinte a kapuig elér. – Azért speciális ez az ingatlan, mert a területet csak egyben lehet kezelni, és nem adhatnánk el részenként. A közművek, az utak is behálózzák az egészet, leválaszthatatlanok egymásról; ráadásul a felépítmények jelenleg még balesetveszélyesek, nem lehet az egyiket így hagyni és melléköltözni.

Azért vettük meg, hogy ráhatásunk legyen

Na de miért volt ez a máig beteljesületlen álom olyan fontos 2002-ben, hogy a falu akkori költségvetésének hatszorosát – 140 millió forintot – szánták rá?

„Amikor az agrárminisztérium alá tartozó vállalat meghirdette, felelősséget éreztem érte, s a legfontosabb számomra az volt, hogy legyen később ráhatásunk arra, ami ezen a területen készül” – feleli a polgármesteri hivataltól 300 méterre fekvő ingatlanról szólva Kálmánné.

„Lehetséges, hogy egy másik vevő is elfogadható céllal vette volna meg; de az is lehet, hogy nem, és ennek a kockázatát nem vállaltam. Írtam a mezőgazdasági minisztériumnak, hogy szeretnénk, ha rálátásunk lenne a későbbi sorsára, s azt is kértem, hogy közcélú hasznosításra kizárólagos vevőnek az önkormányzatot jelöljék ki. Azt is hangsúlyoztam, hogy mi természetesen nem lennénk versenyképesek egy tőkeerős befektetővel szemben. Annyit egyébként tudtunk, hogy akad más érdeklődő, de persze a terveit nem ismerhettük”, magyarázta. „Nyolc napon belül megjött a válasz a minisztériumtól: az önkormányzat a vevő. Meghatott a dolog, s így már csak a hatalmas pénzt kellett előteremteni.”

Sikerült hitelt felvennünk egy akkoriban terjeszkedő pénzintézettől, a kölcsönt az eladott vas és a kapcsolódó terület értékesítéséből fizettük vissza, egy vállalkozó pedig területet kapott a kamatok kifizetéséért cserébe, folytatja a volt polgármester. „Veszteségünk végül nem maradt az üzletből. De most már majdnem húsz éve a birtokukban van ez a terület, három tulajdonossal, akik között teljes az összhang – például a tervezett árat illetően.”

Idősotthon legyen? Vagy logisztikai épület?

A mostani polgármestertől, Dobosné Jukli Anikótól tudjuk: jelenleg is van egy komolyabb tárgyalófél. Érdeklődő több is akadt, de közülük csak hárommal jutottak el 2002 óta a tárgyalásig. Volt, akinek utóbb „esett le a tantusz”, hogy itt eredetileg gázolajat tároltak, és ettől visszariadt; jóllehet Tarjánpuszta környezeti vizsgálattal kezdte anno, s a terület igazoltan szennyezésmentes. A polgármester idősotthont is el tudna itt képzelni, különleges panorámával, az oxigéndús levegőjű környezetben, ahol minden házhoz 2900–3500 négyzetméternyi zöldterület tartozna. S az sem titok: ha minderre nincs erre igény, akár ipari célra is odaadnák az egészet; például logisztikai beruházás számára, ami nem rontja a környezet képét, s amit elbír a tájvédelmi körzet tőszomszédsága.

„Amikor az elődöm megálmodta ezt a parkot, még létezett bérlakásprogram, ami sajnos 2006-ban megszűnt – így másban kellett gondolkodni. Azóta viszont rengetegen költöztek már ki a várostól egyre messzebb eső területekre, és Tarjánpusztát is rég elérte a hullám: aminek kétezerkettőben nyoma sem volt”, mondja a polgármester. „Akkor távoli falunak számítottunk Győrtől harminc kilométerre. A lakosság többsége idős volt, ma pedig sok a 20-25 éves beköltöző, s a középkorú is; megfordult az arány, és a lakosságnak csak egynegyede múlt el hatvanöt éves” – ad helyzetképet a település vezetője.

„Amikor meghirdetünk egy önkormányzati telket, a hirdetés pár napig van fent, és megveszik. Természetesen jól tudjuk, hogy a szép környezet és a csend vonzereje mellett az árnak van döntő szerepe. Összesen 26 építési telkünk volt, és még 16-ot az idén el tudtam volna adni. A régebbiek mindössze 2-3 millió forintért keltek el, és sok beköltöző vett régi házat: környékbeliek, győriek, de még debreceniek is választották a falut új otthonuknak. Bízunk benne, hogy ez a tendencia előbb-utóbb a lakópark álmát is valóra váltja.”