Kásler: A diákok 90 százaléka visszatért az iskolába

2021. május 11. – 19:09

Másolás

Vágólapra másolva

Az érintett diákok 90 százalékos jelenléte mellett indult újra az oktatás az általános iskolák felső tagozataiban és a középiskolákban hétfőn – közölte az emberi erőforrások minisztere kedden a Facebook-oldalán.

Az Emmi vezetője hozzátette, hogy „a magas jelenléti arányok visszaigazolják célunkat, hogy az aktuális járványhelyzet fényében hazánk az élet valamennyi területén, így a köznevelésben is, fokozatosan újraindulhasson”.

Kiemelte ugyanakkor, hogy a fokozatos újraindulás kulcsa az, hogy minél nagyobb legyen az átoltottság. Az oltottakhoz pedig rövidesen a 16-18 évesek is csatlakozhatnak. „Arra biztatom a fiatalokat is, hogy jelentkezzenek és éljenek az oltás lehetőségével!”

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!