A kamunyárba szerdától esők rondítanak bele

2021. május 10. – 14:12

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Kedden nyári meleg várható, 25-30 fok is lehet, de hamar vége lesz a tavaszi kánikulának.

Szerdától nyugat, délnyugat felől egy hullámzó hidegfront érkezik Magyarországra, amely csapadékot és lehűlést is hoz magával, írta az Időkép. Szerda hajnalban beindul a felhősödés, előbb nyugaton, délnyugaton, majd napközben egyre több helyen lehetnek záporok, zivatarok, nyugaton csendes eső is kialakulhat.

Fotó: Időkép
Fotó: Időkép

Északkeleten tart ki legtovább a napsütés. Mintegy 10 fokos hőmérsékleti kontraszt alakulhat ki a keleti, északkeleti országrész javára, délután 17-27 fokot mérhetünk.

Csütörtök estig többfelé jelentős mennyiségű eső hullhat, mely jól jön a mezőgazdaságnak. A jelenlegi számítások szerint nagy területen 10-15, helyenként 20 mm-nél is több csapadék várható. A hőmérséklet ezzel együtt visszaesik, búcsút inthetünk a nyári melegnek, 16-20 fok várható.

Pénteken inkább már csak szórványosan alakulhatnak ki záporok, zivatarok, főként északon és keleten szeles, tavaszias hőmérsékletű időben lesz részünk.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!