Május végére már számottevő eredményeket vár Kásler a vakcinák védőhatásának vizsgálatáról

2021. május 9. – 09:09

Másolás

Vágólapra másolva

Csak véletlenül derült ki április végén, hogy országos antitestvizsgálat indult Magyarországon a vakcinák által kiváltott immunválasz mérésére és nyomon követésére, most már azonban Kásler Miklós Emmi-miniszter is beszélt erről az Emmi Facebook-oldalán, az Életközelben c. videósorozatban.

Azt nem részletezte, hogy pontosan milyen metodika alapján dolgoznak, de azt elmondta, hogy „ minden forgalomban lévő vakcinát megvizsgálunk abból a szempontból, hogy az általa létrehozott immunitás két komponense az ellenanyagok illetve a sejtek védekezőképességét hogy alakítja, milyen időtartamra vonatkozik a védettség.”

A projektben a Nemzeti Népegészségügyi Központ, az Országos Onkológiai Intézet, az Országos Infektológiai Intézet, az Országos Korányi Intézet és a Pécsi Egyetem vesz részt, korábbi cikkünk szerint már toboroztak is rá kínai vakcinára várókat.

„Május végére már olyan eredményeket várunk, amelyek a saját tudományos eredményeink alapján megkönnyítik a kormány döntéseit.”

Kásler Miklós beszélt arról is, hogy véleménye szerint már eljött az a pillanat Magyarországon, amikor mindenki eldöntheti, szeretné-e beoltatni magát vagy sem. „Nemcsak arról beszélek, hogy a társai iránt is van minden embernek felelőssége, hanem arról beszélek, hogy most már saját magával kapcsolatban is egyszemélyes a felelőssége, mert az állam mindent megtett, amit az állam megtehetett” – fűzte hozzá. A miniszter szerint a beoltottak és betegségen átesettek együtt mostanra összesen kb. 5 millióan lehetnek védettek.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!