Visszatért a cellux- és fecni-korszak a BKK utastájékoztatásban

2021. május 8. – 07:10

Visszatért a cellux- és fecni-korszak a BKK utastájékoztatásban
Menetrend 2021 – Kép forrása: jarokelo.hu

Másolás

Vágólapra másolva

Az elmúlt hónapokban rohamosan visszafejlődött a BKK egykor szépen prosperáló területe, az utastájékoztatás a Közlekedő Tömeg Egyesület szerint. Ezt problémát jól szemléltetik a Jarokelo.hu közterületi hibabejelentő portálra feltöltött bejelentések is. A BKK elismeri a problémát, de a járvány okozta vészhelyzetre hivatkozik.

A Közlekedő Tömeg szerint úgy tűnik, a BKK-nak valamiért megoldhatatlan feladatot kezd okozni a metrók menetrendjének közzététele: hiába van a legtöbb helyen erre a célra szolgáló keret vagy vitrin, a menetrendeket újabban egyszerűen kicelluxozzák az állomás falára, vagy egészen meghökkentő módon rácelluxozzák magára a vitrinüvegre, kívülről.

Mint lapunknak írták, menetrendváltáskor a BKK sokszor már arra sem veszi a fáradságot, hogy a korábban kicelluxozott A4-es tájékoztatókat leszedje, hanem azokra is simán rácelluxoznak egy újabbat. A cellux persze nem tart sokáig, így az idő múlásával a lógó papíroknak köszönhetően egyfajta lapozgatós mesekönyv formátum fogadja az utasokat.

A metróállomások mellett a villamosmegállók is mostohagyerekké váltak, közli az egyesület. Hiába változott meg lassan fél éve, 2020 novemberében az M3-as metró felújításának forgalmi rendje, az 1-es és 3-as villamosok megállóiban kihelyezett térképek a mai napig nem követték le a változásokat, a BKK térképein a metró továbbra is a fél évvel ezelőtti módon közlekedik. A tájékoztatás színvonalának romlása végső soron a tájékoztatásba fektetett bizalom elvesztését fogja okozni, ezért a Közlekedő Tömeg Egyesület kéri a BKK-t, hogy ne építse le az elmúlt években kifejlődött utastájékoztatást.

BKK: A járvány miatt 1129 menetrendváltozás történt eddig

A BKK megkeresésünkre azt írta, hogy az ismertetett jelenség számukra is elfogadhatatlan, ezért igyekeznek azonnali megoldást találni a problémára. Hozzátették, hogy a leírt helyzet elsősorban a koronavírus-járvány okozta gyakori menetrendváltozásból fakadt. A pandémia 2020-as megjelenése óta a metrók alapmenetrendje tavaly hat alkalommal, idén pedig (a május 3-i menetrendváltozást is beleszámítva) 5-ször változott. De ide tartozik még az M3-as metróvonalon történt hétvégi, illetve ünnepnapi és munkanap-áthelyezéssel járó időszakok eseti, további hatszor bekövetkezett menetrend-módosítása is.

Mindezek mellett tavaly január óta összesen 1129 menetrendváltozás volt, ez azt jelenti, hogy több mint 43 ezer menetrendet kellett a keretből kivenni, és betenni helyette egy újat. A változások mindegyikét néhány nap alatt hajtották végre, s nem lehetett tudni, hogy meddig lesz érvényes az éppen bevezetett menetrend, írja a cég.

Menetrend 2021 – Kép forrása: jarokelo.hu
Menetrend 2021 – Kép forrása: jarokelo.hu

A fentiek miatt olyan megoldást kellett találni, ami biztosította, hogy mindig időben és költséghatékonyan lehessen kicserélni a menetrendeket. Az A3-as papírra nyomtatott menetrend egy nap alatt elkészül és celluxszal rögzíthető, a költsége csaknem 5 ezer forint a négy metróvonalon, szemben a nyomdai gyártást igénylő, több nap alatt elkészülő és 100 ezer forintba kerülő tájékoztatókkal. A ragasztásos problémák az április 12-i és 19-i menetrendváltás után alakultak ki, a mostani, május 3-i menetrendváltás után – amikor elkészülnek a nyomdai anyagok – javulni fog a helyzet.

Rövid távú megoldásként műanyag hirdetménytartó keretek beszerzését tervezi a BKK, amibe könnyedén, minőségi módon helyezhetők ki a menetrendek és az egyéb tájékoztatók. Ezt rendszeres ellenőrzik majd a BKV Zrt.-vel közösen. Hosszú távú megoldás a digitális kijelzők beszerzése és üzemeltetése lehet, ez azonban a BKK szerint a jelenlegi pénzügyi helyzetben nem reális megoldás.

A BKK tavaly év végi felmérése szerint a válaszadók az utastájékoztatással voltak a legelégedettebbek, 100-as skálán 89.2 pontra értékelték, írja a cég, határozottan cáfolva, hogy leépítenék az utastájékoztatását.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!