Lányi András: Az emberek kezdenek egyre idegesebbek lenni

„Az, hogy a pandémia kitört, a globális ökológiai válság tünete, amiről mi rojtosra beszéljük a tüdőnket.

Ezek a szerencsétlen vírusok azért képezték át magukat emberevőnek, mert az állatvilágot kipusztítottuk.

A szárazföldi gerinces élőlényeknek össz-testtömegben számolva kilencven valahány százaléka ember és az ember haszonállatai. Már most alig maradt a földi élővilágból valami” – ezekkel a mellbevágó szavakkal kezdi a beszélgetést Veiszer Alinda legújabb műsorában Lányi András író, filozófus. A hazai ökológiai gondolkodás egyik legjelentősebb képviselője, aki egyik szervezője volt 1988-ban a dunai vízlépcsőrendszer elleni tiltakozó a Duna mozgalomnak, később alapítója volt többek között az Élőlánc Magyarországért szervezetnek, annak apropóján volt a műsor vendége, hogy nemrég közzétették a Harmadik út – ökopolitikai programtöredékek című kiadványt (a több mint egyórás beszélgetés ezen a linken nézhető meg jelképes támogatásért cserében).

Lányi András azt mondta, harmadik utas programjukkal elvi politikai programot csináltak azért, mert „el kéne most már mesélni, hogy az ökológiai politika miről szól, nem igaz, hogy a környezetvédelemről szól.”

A program azért harmadik utas, mert „egyáltalán nem gondolom, hogy a kétosztatú politikai erőtér valóban világnézetek szerint oszlana meg ma Magyarországon, vagy bárhol a világon. Hanem, különösen nálunk, elég nyilvánvalóan ezek díszletek, jelszavak, amelyek mögött a hatalomra törekvő, hatalomért vetélkedő tényezőknek a szembenállása áll.”

A kétosztatú politikai térfél mindkét oldalát kritizálta, a jobboldaliakat alsó jobboldali, a magukat baloldaliaknak mondókat álbaloldali jelzőkkel illette. Szerinte egyik színvonalbeli különbséget jelent a totalitárius rezsimek és a konzervatív jobboldali politika között, míg a baloldalon nem színvonalbeli különbség van, hanem „a valódi balos eszmények tökéletes szembeköpése”. Lányi szerint „az úgynevezett baloldal a globális hálózatokba vetett reménység, hogy a modernizáció százszor megkérdőjeleződött programja még folytatható”.

Szerinte a globalizáció mostani szintjén a politikai és a gazdasági hatalom már teljesen összefonódik, „mostanra a termelés vált nemzetközivé: a német befektető magyar autógyárának román beszállítójánál ukrán vendégmunkás dolgozik” – sorolta. A jóléti világ egy csapda, nem a jövedelmünkből élünk, hanem hitelből élünk, amit a jövő nemzedékének kell megfizetnie, miközben a globalizáció eredményeképpen egyre kevesebbeknek egyre több jut, és egyre többeknek egyre kevesebb.

A túlglobalizálódás eredménye, hogy az egymással összefonódott gazdasági és közhatalmi tényezők fölött totálisan elvesztette az ellenőrzést a civil társadalom. „Nem értjük, mi történik, mert az túl bonyolult. Emiatt konteókkal vigasztaljuk magunkat, az egyszerűbb emberek kitalálnak háttérhatalmat meg mindenféle hülyeséget (…) Megszűnt az a politikai szint, ahol az átlagember, te meg én, igényelhetjük, hogy átlássuk a dolgokat.”

Szerinte

„egyre nagyobb a baj, az emberek kezdenek egyre idegesebbek lenni. A most felnövő tizenévesek már tudják, hogy az ő bőrükre megy a játék, és kíváncsiak, idegesek, türelmetlenek”

Az interjúban magyar politikai aktualitásokról, illetve a rendszerváltásról és az azóta eltelt harminc évről is szó volt.

Fél attól, amikor a hagyományos pártok majd bezöldülnek, mert „ez a zöldre festés az üzleti világban már javában zajlik, tehát az, hogy már az autóba a benzint is a nagymama receptje szerint állítják elő, az engem nem vigasztal. És hogy ha majd az Orbán és a Gyurcsány felváltva fogják verni a mellüket, hogy ők igazán a fenntartható fejlődésnek vagy a környezet védelmének az apostolai, akkor én nem leszek boldog”.

A rendszerváltással egy rendkívül gusztustalan eredeti tőkefelhalmozás kora következett be, a nép bölcsen észrevette, hogy nem róla van szó, hanem arról, hogy „a kapitálszocialista elvtársak hazavitték a nemzeti vagyont”. A jobboldali hatalmi időszakok sem voltak jobbak, „Orbánék nagyon vállalható 2010-es választási programjából semmi nem valósult meg”, ráadásul „az a komótos széthordása a nemzeti vagyonnak, ami zajlott, az most begyorsult az utolsó egy-két évben”.

A paksi nagyberuházást vagy a kínai egyetem építését a dunai vízlépcsőhöz hasonlítva arról beszélt: „a nagyberuházás mindig a hatalomátmentésnek egy módja”. Annak idején Bős-Nagymarost osztrák cég építette volna osztrák pénzből, „most oroszok építik orosz hitelből Paksot, kínaiak kínai pénzből a Fudan egyetemet, a belgrádi vasutat”. Közben pedig

„ott ül a derék magyar nép, bölcsen hallgat, és befogja az orrát, ha a politika szót hallja, mert az valami büdös dolog.”

A beszélgetésben szó volt még zöld Navalnijokról, eladósodásról, árfolyampolitikáról és antiszemitizmusról. Lányi András elmondta, hogy ő magát anarchokonzervatívnak tartja („és még felületes is vagyok, erre varrjál gombot!”), és felmerült az a kérdés is, hogy a klímakutatókhoz hasonlóan depressziós-e ő is amiatt, hogy évtizedek óta ugyanazt mondja, és láthatóan nem sok eredménnyel.