Kidolgozom a belem, a fizetés meg kevesebb? Ezt már nem!

2021. május 07. – 09:55

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Megint rosszul jártak az ápolók – mondják az érintettek. A mintegy 80 ezer egészségügyi szakembert sokuk szerint a korábbinál is hátrányosabb helyzetbe hozta az új törvény, amely az addigitól eltérően szabályozza a munkaszerződésüket idén március 1-től. A becslések szerint emiatt háromezren távoztak a munkahelyükről, holott már a járvány előtt is túl kevesen voltak.

Akik elfogadták az új feltételeket, azoknak egy része zsarolásról, fenyegetésről számolt be, és vannak olyanok is, akik részletes tájékoztatás nélkül, kényszerből írták alá a megállapodást. A végeredmény az lehet, hogy még többen elhagyják a pályát.

Zsófiát, aki szakképzett ápolónő, nem Zsófiának hívják. Ő az egyik ismerősöm ismerőse, és csak álnévvel vállalta a beszélgetést, mert annak, hogy a szeretett szakmáját elhagyta, az egyik oka éppen az állandó piszkálódás. Elege volt abból a sok rosszindulatú megjegyzésből, amit szerinte az egészségügyben dolgozók folyamatosan kapnak, mint például hogy százezreket keresnek semmi munkával, és hasonlók. Vannak, akik irigykednek rájuk, hiszen a média tavaly azt harsogta, hogy kétszer is béremelést kaptak, és még további is vár az ápolókra. Ám Zsófia szerint ez eddig nem sokat segített.

Az elmúlt évek során Zsófia havi ledolgozott munkaóráinak száma gyakran majdnem háromszáz volt. Ez 12 órás műszakokból állt össze; dolgozott éjjel-nappal, hétvégén és ünnepnapokon is, ahogy a beosztása alakult. A havi 300 óra azt jelenti, hogy az ember egy hónapjából majdnem két teljes hetet munkával tölt, semmi mással. Ha a ledolgozott időhöz azt is hozzáadjuk, hogy a munkahelyig közlekedni meg onnan hazautazni is kell, akkor világos, hogy alig volt szabadideje, magánélete.

Zsófia huszonéves, azaz abban a korban van, amikor a nők gondolhatnak a családalapításra, házasságra, leendő gyermekre. Ez ennyi munka mellett szinte lehetetlen, szerinte egy jól működő kapcsolatot sem lehet kialakítani. Ráadásul úgy véli, hogy a fizetése a ledolgozott órákhoz képest kevés volt. A legnehezebb hónapokban nettó 240 ezer forint körüli összeget keresett, ami első ránézésre nem volna rossz, nyilván sokan örülnének ennyinek, de ha a pénzt elosztjuk a munkaórákkal, akkor

körülbelül nettó ezerforintos órabér jön ki. Ennyiért manapság már diákmunkást vagy takarítót se könnyű találni.

Zsófia a középiskolában tanulta az ápolói szakmát, és a legnehezebb helyen, kórházi intenzív osztályon dolgozott, nemcsak a koronavírus-járvány idején, hanem már előtte is, éveken át.

„Volt tizennyolc éves betegem is, akit végül holtan kellett látnom. Azt hallani, hogy a családja ott siratja a hozzátartozóját, az borzalom. Ezt nagyon nehéz volna kizárni úgy, hogy nem, nem érzünk semmit. Nem lehet hozzászokni” – mondja.

Dolgozott koronavírusos betegekkel is, erről azt mondja: volt, aki felépült a fertőzés után, de nagyon meg kellett harcolni a túlélőkért. Ez különösen nehéz munka, védőruhába öltözve – volt olyan kolléganője, aki elájult a szkafanderben, mert nem bírta elviselni.

Munkaügyi szakértők: rosszul járhat

A másik oka, hogy nem akar tovább az állami egészségügyben dolgozni, az az új munkaszerződés, amit alá akartak íratni vele. Erre nem volt hajlandó, és több munkatársa, ismerőse is a várhatóan romló feltételek miatt mondott fel. Azt mondta, előbb megnézették a munkaszerződést jogásszal és bérügyekben járatos könyvelővel is. A szakértők szerint rosszul jár, aki aláírja a megállapodást, amiatt is, mert az keretszerződés, amit bármikor lehet majd módosítani. Zsófia nem akarta, hogy az ország más részére küldjék dolgozni, és elveszítse a kapcsolatát a családtagjaival, a barátaival. Ez pedig jelenleg is sok egészségügyi dolgozó helyzetére jellemző, mert a járvány miatt elvezényelték őket otthonról, van, akit már hónapok óta. A másik hátrány, hogy az új szerződést elfogadók közül, úgy tudja – az ígéretekkel ellentétben –, máris akadnak, akik kevesebbet kerestek a korábbi bérüknél.

„Távol legyek a családomtól, a munkára esetleg rámenjen a kapcsolatom, és, miközben kidolgozom a belem, a fizetés meg még kevesebb? Na, hát ezt már nem!” – mondja.

Úgy hallotta, a munkahelyéről az új szerződés miatt sokan kiléptek március elején. Ő most keresi az új állását, az egészségügyben próbálja folytatni, mert minden rossz tapasztalata ellenére is szereti a szakmáját. Az állami rendszerbe azonban csak akkor térne vissza, ha az újfajta szerződéseket érvénytelenítenék.

Zsarolás, kényszerítés, fenyegetés

Zsófia tapasztalatait megerősíti dr. Irinyi Tamás, a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara Csongrád-Csanád Megyei Területi Szervezetének elnöke. Ő is látta, hogy az új szerződés miatt sok kollégája távozott az állami egészségügyből, de hogy pontosan mennyien, arról nem adnak ki adatokat az intézmények. Országszerte ötezer kilépőről tudni, akiknek egy része orvos, ápolók mintegy háromezren távozhattak, de a részleteket nem hozza nyilvánosságra a kormány.

Irinyi Tamás, a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara Csongrád-Csanád Megyei Területi Szervezetének elnöke – Fotó: Móra Ferenc Sándor / Telex

A kamara március elején készített egy felmérést a témában, amit az egész országban 3572 válaszadó töltött ki. A többségük nem örült a szép új szerződéseknek, ám a kamara hiába küldött tavaly majdnem húszezer támogatóval petíciót az országgyűlésnek. Szervezetten tüntetni pedig a járványhelyzet miatt nem lehetett.

„Az aláírók közel 72 százaléka azért írta alá a szerződést, mert a megélhetésük miatt nem volt más választásuk, 22 százalékuk pedig elhivatottak szakmájukat illetően és nem tudnák otthagyni az egészségügyet. Ugyanakkor figyelemre méltó, hogy a válaszadók közel negyede a járványügyi helyzet elmúltával kíván a jövőjéről dönteni, ez újabb pályaelhagyási hullámot vetíthet előre.”

Ha az ember átböngészi az eredményeket, kiderül, hogy a kérdőívet kitöltő szakdolgozók 23 százaléka kifejezetten úgy érezte, a munkáltató kényszeríti őt az új szerződés aláírására.

Volt, akit a vezetője azzal fenyegetett, ha nem írja alá a szerződést, nem kap állást a megyében, vagy akár a szakmájában sehol sem. Másokat érzelmileg zsaroltak, vagy hatalmi szóval utasítottak az azonnali aláírásra. „A kitöltők 48 százaléka azt jelezte, hogy nem kapott tájékoztatást az egészségügyi szolgálati jogviszony tartalmáról, illetve további negyedük azt
jelezte, ha kapott is, azt nem értette.”

Irinyi szerint a tömeges felmondást – ami a kevesebb szakember miatt már most is rosszabb betegellátást eredményezhet, ráadásul járványhelyzetben – meg lehetett volna előzni, többek között azzal, ha a kamara időben véleményezhette volna az új szerződést. Ám annak megismerésére mindössze 4 órát kapott a szakmai szövetség, ami azt jelenti, hogy a kormány aligha várt érdemi véleményt. Az új szerződésről, a bérekről, és a járvány kezeléséről a kamara számos levelet írt a javaslataival, még Orbán Viktor miniszterelnöknek is, de jórészt hiába. Az új törvény adta feltételeket nem vállalókkal így még kevesebben lettek, holott már a járvány előtti „utolsó békeévben” is jóval több szakdolgozó kellett volna az ellátásba. Az európai összehasonlításban, amely azt mutatja, egy-egy országban az összes alkalmazottnak hány százaléka volt ápoló, a sor alján vagyunk.

3x8=24? Nem, inkább 2x12=24

Irinyi Tamás ápolásból doktorált – igen, rokona az 1848-ban szabadságharcosként híressé vált Irinyi családnak –, és manapság is a szakmájában dolgozik, azaz éppen úgy 12 órás műszakokat teljesít évek óta, mint sok kollégája. Ezt a beosztást nem a koronavírus miatt találták ki az egészségügyi vezetők, hanem már régi, úgy húszéves gyakorlat. A szakemberek hiányát próbálják csökkenteni, hiszen ahol 24 órában dolgozik ápoló, ott 8 órás beosztással 3 ember kellene egy napra, a 12 órás műszakokba viszont elég kettő. A már idézett felmérés válaszadói közül sokan bírálták ezt a rendszert, szerintük inkább olyan kellene, amelyben „nem igáslóként dolgozunk”.

Erre azonban egyre kevesebb a remény, hiszen Irinyi azt mondja, országszerte több mint 20 ezer ápolóra volna még szükség az uniós átlag eléréséhez, ám fogyatkozik a létszámuk. A fiataloknak nem vonzó a pálya, a bérek még mindig alacsonyak, a munka nehéz, és nagy felelősséggel jár. Sokan mennek nyugdíjba, másoknak elegük lesz, azért távoznak – sorolja a közismert okokat. Irinyi szerint a járvány nehézségei többféle szempontból is nagyon megviselték őket. Bár hivatalos adatok erről sincsenek, becslések szerint az ápolók egyharmadát megfertőzhette a vírus. Emellett van olyan a kollégája, akinek az idén április közepéig egyetlen szabad hétvége se jutott, és van, aki pénteken tudta meg, hogy szombat-vasárnap is dolgoznia kell egy oltóponton. A váratlan berendelések sem ritkák.

A bizonytalanság biztos

Mégis, amit a legrosszabbként emlegetnek, az a helyzetük bizonytalansága, amiben az újfajta munkaszerződés a legfontosabb tényező. Más kérdések is felmerülnek, mert az orvosegyetemekhez tartozó egészségügyi intézményeknél – mint például a Csongrád-Csanád megye magasabb szintű szakellátását biztosító szegedi klinikákon – tovább növeli a feszültséget, hogy nem lehet tudni, a felsőoktatás alapítványi fenntartása milyen következményekkel jár majd az ápolókra nézve. Emiatt is sokan távozhatnak majd, ha a koronavírus terjedésének erősen fertőző szakasza lezárul – és ki tudja, mikor lesz vége.

Mások pedig azért mondhatnak majd búcsút az állami egészségügynek, mert a nehézségek a járvány után nemhogy csökkennének, hanem éppenséggel növekedni fognak. Hamarosan nyitnak a kórházak, és az utóbbi, bő egy évben elhalasztott kezelések és műtétek pótlása várhatóan meg fogja terhelni az ellátórendszert – vagy éppen túlterheli majd a több ezerrel kevesebb ápolót.

A Telex fontosnak tartja, hogy az egész ország területéről szállíthasson az olvasóinak sztorikat, ezért közlünk gyakran vidéki riportokat. Mivel minden térséget nem tudunk lefedni budapesti szerkesztőségünkkel, keressük az együttműködést vidéki újságírókkal, és fokozatosan országos tudósítói hálózatot szeretnénk kiépíteni. Ez a cikk is egy ilyen együttműködés keretein belül készült.