Több mint egy évig arra kényszerítette egy szekszárdi férfi az élettársát, hogy másokkal is létesítsen szexuális kapcsolatot

2021. május 6. – 05:37

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Több mint egy éven keresztül (2019 februárja és 2020 májusa között) kényszerítette arra élettársát egy 55 éves szekszárdi férfi, hogy rajta kívül másokkal is létesítsen szexuális kapcsolatot, de sokszor koldulásra és más munkák elvégzésére is rávette, olvasható a Police.hu-n. A rendőrség beszámolója szerint ha a nő nem engedelmeskedett, a férfi megverte élettársát, aki a verések miatt maradandó sérüléseket szenvedett.

Az asszony végül tavaly nyáron tett feljelentést a rendőrségen, a Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Igazgatóságán pedig nyomozást indítottak. A rendőrök 2021. május 5-én fogták el a férfit, akit emberkereskedelem bűntett, kényszermunka bűntett és maradandó fogyatékosságot okozó súlyos testi sértés bűntett elkövetésével gyanúsítanak. A férfi kihallgatásakor tagadta a bűncselekményeket.

A rendőrök őrizetbe vették az elkövetőt, és előterjesztést tettek letartóztatásának indítványozására a Tolna Megyei Főügyészségen.

Van segítség!

Ingyenes és a nap 24 órájában hívható az Országos Kríziskezelő és Információs Telefonszolgálat a 06-80-20-55-20-as telefonszámon, ahol segítenek a kapcsolati erőszak, a gyermekbántalmazás, a prostitúció és az emberkereskedelem áldozatainak. A NANE Egyesület is működtet segélyvonalat bántalmazott nőknek és gyerekeknek, valamint a nekik segíteni vágyóknak. Ez a 06-80-505-101-os számon hívható anonim módon, ingyenesen, hétfő, kedd, csütörtök és péntek este 18 és 22 óra között, valamint szerdán 12 és 14 óra között. Az Ökumenikus Segélyszervezet online kínál anonim tanácsadást, a részletekért keresse fel ezt az oldalt. Ha kifejezetten jogi természetű kérdései vannak kapcsolati erőszakkal összefüggésben, a Patent Egyesület jogsegélyszolgálata szerdánként 16 és 18 óra, valamint csütörtökönként 10 és 12 óra között hívható a 06-70-220-2505-ös számon.

A téma érzékenysége miatt ebben a cikkben nem jelenítünk meg reklámokat.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!