Kriptovalutával csalt, 53 milliós kárt okozott egy dunakeszi férfi

2021. május 5. – 06:52

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Különösen nagy kárt okozó csalás gyanújával indult eljárás egy 27 éves dunakeszi férfi ellen, aki a rendőrség gyanúja szerint kriptovalutával csalt. Sz. Norbert felfedezett hibát egy magyar fejlesztésű kriptovaluta működésében. Ezt kihasználva idén márciusban néhány óra alatt megtöbbszörözte a saját tárcájában lévő kriptopénz mennyiségét.

Az eredetileg a rendelkezésére álló százezer tokenből rövid idő alatt 80 millió tokent hozott létre, és ezt egy külföldi kriptovaluta-tőzsdén valódi pénzre igyekezett váltani.

A vállalkozásnak ezzel 53 millió forintos kárt okozott. A kibernyomozók azonosították a 27 éves férfit, lefoglalták a csaláshoz használt eszközeit, majd kedden gyanúsítottként hallgatták ki.

A férfi részletes vallomást tett. A jogszerűtlenül létrehozott, még nem értékesített tokeneket és a már átváltott tokenek ellenértékét visszautalta a kibocsátó cégnek, így az eredeti kárból 27 millió forint összeg megtérült. Sz. Norbert szabadlábon védekezhet.

A kriptovaluták legújabb trendjéről ebben a cikkünkben írtunk részletesen>>>

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!