Május 17-től sűrűbben járnak a vonatok Budapestről a Balaton felé, étkezőkocsi is lesz a járatokon

2021. május 4. – 08:52

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

A MÁV-START már nemcsak a vakáció idején, hanem előtte egy hónappal sűríti a Balaton partjához tartó járatok indulását: május 17-től a nyári menetrend kezdetéig, június 19-ig előszezoni menetrend szerint közlekednek a vonatok Budapest és a Balaton között.

Az MTI híre szerint az előszezonban a Siófok és Balatonmáriafürdő környéki üdülőövezetek kisebb forgalmú megállóiban is sűrűbben állnak meg vonatok. Közvetlenül elérhetővé válik Budapestről:

  • Balatonaliga,
  • Balatonvilágos,
  • Szabadisóstó,
  • Szabadifürdő,
  • Balatonszéplak alsó,
  • Balatonszéplak felső,
  • Zamárdi felső,
  • Szántód,
  • Balatonlelle felső,
  • Fonyódliget,
  • Bélatelep,
  • Alsóbélatelep,
  • Balatonfenyves alsó,
  • Máriahullámtelep és
  • Máriaszőlőtelep.

Az utasokat a korábbihoz képest sűrűbb közlekedéssel, InterCity kocsikkal és a déli parton már az előszezonban is étkezőkocsival várja a vasúttársaság.

A Balaton északi partján a vasúti közlekedés május 30-ig szünetel, Székesfehérvár és Balatonfüred között pótlóbusz szállítja az utasokat a villamosítás miatt – áll a közleményben.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!