Karácsony: A Rozsdaövezeti Bizottsággal ismét a budapestiek feje fölött dönt a kormány

2021. május 4. – 22:03

Másolás

Vágólapra másolva

Olyan sokat idéztem már a kormány híres mondatát, hogy azt hiszem, mindenki ismeri: „A főváros beleegyezése nélkül nem épül semmi Budapesten.”

-kezdte Karácsony Gergely Facebook-posztjában, majd hozzátette: „emlékeztetni kell őket ígéretükre, mert úgy tűnik, havonta elfeledkeznek arról, mit mondtak a 2019-es önkormányzati választások után.”

A főváros főpolgármestere arra reagált, hogy a Miniszterelnökség szombaton közölte, megalakult a Rozsdaövezeti Bizottság. A bizottság elnöke Füleky Zsolt, a Miniszterelnökség építészeti, építésügyi és örökségvédelmi helyettes államtitkára lett, illetve ahogy arról Karácsony is beszámolt, a tagok közé került az agrártárca helyettes államtitkára és az ITM-hez tartozó Építésügyi Minőségellenőrző Innovációs Nonprofit Kft. ügyvezetője is.

A Rozsdaövezeti Bizottság célja a leromlott állapotú, korábban ipari vagy más gazdasági célra használt ingatlanok rehabilitációja. Azonban ahogy azt Karácsony Gergely jelezte,

„Egyetlen önkormányzati szereplőt sem hívtak meg, sajtóból kellett értesülnünk róla, hogy megint a budapestiek feje felett, a Fővárosi Önkormányzat nélkül terveznek dönteni arról, milyen beruházások valósuljanak meg a városban.”

A főpolgármester azt is jelezte, hogy a „nyitott városkormányzásban hisznek”, így megkérdezik a tervről a budapestieket is ezen a linken itt.

„A város jövőjéről a budapestieknek kell dönteniük, nem a kormány bizalmasainak! Mi továbbra is ragaszkodunk ahhoz, hogy a városlakókkal együtt vezessük Budapestet.”

-zárta.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!