Fekete-Győr: Az első diploma mindenkinek ingyenes lesz, ha a Momentum kormányra kerül 2022-ben
2021. május 4. – 11:21
frissítve
Ha a Momentum kormányra kerül, az első diploma mindenkinek ingyenes lesz – közölte élő Facebook-bejelentkezésben Fekete-Győr András, a Momentum miniszterelnök-jelöltje.
„A Momentum az esélyegyenlőségben hisz” – hangsúlyozta Fekete-Győr, aki Széchenyi Istvánt idézve azt mondta: „Egy nemzet ereje a kiművelt emberfők sokaságában rejlik.”
A Momentum szerint nincs rendben, hogy ma Magyarországon hallgatók tízezreinek kell fizetniük azért, hogy egyetemre járhassanak, a pártelnök szerint arra van szükség, hogy mindenki hozzá tudjon férni a versenyképes tudáshoz, mert „egy fejlett nyugati országnak ez a kulcsa”.
Szerinte az államnak évente körülbelül 20-25 milliárd forintba, tehát nem sok pénzbe kerülne, ha mindenki számára ingyenes lenne az első diploma. A pártelnök összehasonlításként felidézte, hogy a kormány több mint 500 milliárd forintot készül költeni a sokak szerint nemzetbiztonsági aggályokat felvető kínai Fudan Egyetemre, „szerintünk ez nincs rendben” – mondta. (A Momentum miniszterelnök-jelöltjével készült interjúnkat itt olvashatja.)
Ezután Szabó Szabolcs független országgyűlési képviselő szólalt meg, aki a Momentum színeiben indul majd a 2022-es országgyűlési választáson, Budapest XXI. kerületében.
Szabó arról beszélt, hogy az egyetemi hallgatók száma jelentősen csökkent az elmúlt tíz évben, ami szerinte óriási probléma.
A csökkenést elsősorban nem demográfiai problémák okozzák, hanem az – és itt a Magyar Tudományos Akadémia kutatására hivatkozott –, hogy egyre többen mennek inkább külföldre tanulni, másrészt elég nagy számban vannak olyan családok, akik nem tudják megfinanszírozni az egyetemi képzés költségét – mondta. Ma a magyar felsőoktatásban tanulók harmada fizet azért, hogy tanulhasson, nagyon le vagyunk maradva a fejlett országoktól – tette hozzá.
A teljes sajtótájékoztató itt nézhető meg: