A Kossuth téren teraszozva tiltakozik a Momentum az ezermilliárdnyi közvagyon alapítványokba szervezése ellen

2021. május 1. – 19:11

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

A Momentum a Kossuth térre hirdetett egy sajtótájékoztatót, ami teraszozássá és gyakorlatilag csendes demonstrációvá alakult át. A párt az ezermilliárdnyi állami vagyon közalapítványokba szervezése ellen tiltakozik így.

„A veszélyhelyzet meghosszabbítása miatt demonstrálni, gyülekezni hivatalosan nem lehet, így mi egy sajtótájékoztató keretében nyitottunk egy teraszt. Élünk a demokratikus jogainkkal. Sajtótájékoztatót még lehet tartani, tartsatok minél több sajtótájékoztatót” – mondta Hajnal Miklós, a Momentum szóvivője a párt élő videós közvetítésében.

Az eseményen Orosz Anna, a Momentum XI. kerületi képviselője, Hajnal Miklós, és Szél Bernadett független országgyűlési képviselő tartottak rövid sajtótájékoztatót.

A Momentum teraszozása a Kossuth téren
A Momentum teraszozása a Kossuth téren

A momentumosok többször elmondták a közvetítésben, hogy például futballmeccsre már lehet menni, de még mindig nem lehet demonstrációkat és tüntetéseket szervezni, mert a veszélyhelyzetet meghosszabbították.

A pártaktivisták egy Rogán Antal képével díszített molinót is kitettek, amire azt írták, „A közvagyon ellopása hazaárulás!”

A Momentum több mint egy tucat asztalt pakolt ki, amit maszkban körbeültek a párt szimpatizánsai. Körülbelül egy órányi teraszozás után kilenc rendőr jelent meg, majd arról vitatkoztak a résztvevőkkel, hogy minek minősül ez az esemény.

A parlament fideszes többsége kedden kétharmaddal megszavazta azokat a törvényjavaslatokat, amelyek értelmében alapítványi fenntartás alá kerül a magyar felsőoktatás 70 százaléka, az állam pedig több ezermilliárd forintnyi közvagyont ad oda fideszes delegáltak által vezetett szervezeteknek. Minderről ebben a cikkünkben írtunk bővebben.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!