Megszavazták Tordai Bence 8,2 millió forintos büntetését

2021. április 27. – 17:02

Másolás

Vágólapra másolva

A kormánytöbbség megszavazta Tordai Bence 8,2 millió forintos büntetését – számolt be erről a Facebook-oldalán a Párbeszéd politikusa.

Tordai március elsején a parlament üléstermében egy mobiltelefonnal filmezte Varga Mihály pénzügyminisztert, Budapest 4. számú választókerületének országgyűlési képviselőjét, akit eközben arra akart rávenni, hogy csatlakozzon az egyik kezdeményezésükhöz. A Párbeszéd országgyűlési képviselője azt akarta rögzíteni, hogy Varga miként reagál arra, hogy a Párbeszéd szerint a kormány 9,3 milliárd forintot vont el a II. és III. kerületi orvosi szakrendelőktől.

Varga úgy ítélte meg, hogy Tordai a telefonjával akadályozta a munkáját, és provokációnak minősítette az esetet. A parlament házelnöke, Kövér László emiatt büntette meg Tordait. „Az Országgyűlés történetének eddigi legsúlyosabb büntetését szabta ki rám: 8,2 millió forintot azért, mert kiállok a kerületi rendelők ügye mellett” – írta ekkor Tordai. Szerinte ő udvariasan és békésen viselkedett a pénzügyminiszterrel, ám Kövér László ezt másként ítélte meg.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!