180 millió forintot ásott el a kertjében egy biatorbágyi kábítószer-kereskedő

2021. április 27. – 16:26

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

A Budapest Környéki Törvényszék – nem jogerősen – hat év fegyházra ítélte azt a kábítószer-kereskedő férfit, aki a kokaineladásból származó, többmilliós vagyonát a föld alatt rejtette el.

A vádlott nyugdíjas édesanyja 2015. március 30-án 50 millió forint készpénzért vásárolt egy biatorbágyi ingatlant, amelyre a fedezetet a fia biztosította. Ezután ez az ingatlan lett a férfi bejelentett lakcíme. Három évvel később, 2018. június 11-én a vádlott hárommillió forintért egy másik biatorbágyi ingatlant is vásárolt.

A rendőrök 2019. május 2-án, egy közúti ellenőrzés során Pátyon intézkedés alá vonták a férfit, akinél kokaint és 300 ezer forint készpénzt találtak. A tőle vett vér- és vizeletmintából a szakértői vizsgálat kokaint mutatott ki. Ugyanezen a napon házkutatást tartottak a biatorbágyi lakhelyén, ahol több mint 400 gramm kokaint találtak, melynek értéke majdnem 8,5 millió forint volt.

A házkutatás során illegális gyógyszernek minősülő ampullákat és tablettákat is elkobzott a rendőrség. A vádlottól lefoglalt kokain mennyisége meghaladja a jelentős mennyiség alsó határát. Tavaly a rendőrség újabb házkutatást tartott a vádlott ingatlanában, amelynek kertjében, a földbe ásva, egy ragasztószalaggal körbetekert csomagban majdnem 180 millió forint értékben forint- és euróbankjegyeket találtak.

Mindezek alapján a bíróság a vádlottat bűnösnek mondta ki, és hat év fegyházbüntetésre ítélte. Az ügyész három nap gondolkodási időt tartott fenn fellebbezésre, a vádlott és védője a büntetés enyhítése érdekében fellebbezett, így az ítélet még nem jogerős – áll a törvényszék közleményében. (MTI)