Luxusingatlan lesz a Tiborcz Istvánnak lepasszolt budavári műemléki védettségű házból

2021. április 27. – 09:18

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Luxusingatlanná alakítja át azt a műemléki védettség alatt álló épületet Tiborcz István, amiről az I. kerület fideszes vezetésű önkormányzata látványosan gyorsan lemondott.

A 24.hu azt írta a budai Várban álló, Fortuna utcai épületről, hogy luxuslakóházzá alakítják át az épületet. A Karmelitától pár száz méterre lévő házban nettó 800 négyzetmétert lehet beépíteni. Az épületbe szivar- és moziszoba is kerül a 67 négyzetméteres nappali mellé, borospincét és üvegfallal elválasztott, temperált bortrezort is építenének. A ház utcafronti homlokzatát az 1958-as állapotába akarják visszaállítani, de a belső tereket már a mai igények szerint alakítanák ki.

A Fortuna utcai épülethez Tiborcz István cége, az IBC Real Estate Kft. 2019-ben jutott hozzá, 370 millió forintért, miután az I. kerület önkormányzata elég gyorsan lemondott az elővásárlási jogáról, amikor Tiborcz jelezte vételi szándékát. A 24.hu azt írja, a fideszes többségű Nagy Gábor Tamás vezette önkormányzat egy hét alatt döntött az ügyben az előkészítéstől számítva.

A Fortuna utca 11. alatt található épületFotó. Google Maps
A Fortuna utca 11. alatt található épületFotó. Google Maps

Gelencsér Ferenc, az I. kerület jelenlegi, momentumos alpolgármestere Facebook-oldalán egy, a korábbi jegyzőnek tulajdonított levelet is közzétett, ami szerinte bizonyítja, hogy hogyan egyengették Tiborcz vásárlását.

A 24.hu a felújításról megkérdezte Tiborczot, hogy hogyan újítja fel a Fortuna utcai ingatlant, a kérdésre pedig a miniszterelnök vejének egyik cége, a BDPST Group válaszolt. Azt írták, hogy a műemléki értékek és az épület eredeti állapotának visszaállítása a céljuk. Jelenleg a tervezési fázisban vannak, de várhatóan a nyáron elkezdődik a felújítás.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!