Erdős területre tervezett benzinkút miatt gyűlik a feszültség Alsóörsön

Legfontosabb

2021. április 27. – 09:56

frissítve

Erdős területre tervezett benzinkút miatt gyűlik a feszültség Alsóörsön
Alsóörs határában, a 71-es út mentén épülne a benzinkút – Fotó: Huszti István / Telex

Másolás

Vágólapra másolva

A jövő év végén új benzinkutat adhatnának át a Balaton-parti Alsóörsön, egy félhektáros erdős részt értékesített erre a célra az önkormányzat. A beruházót is meglepte a lakosság tiltakozása ősszel, és a civilek nyomására szavazást írtak ki áprilisban. Az alsóörsiek levélben dönthettek arról, hogy támogatják-e a beruházást, péntekig lehetett feladni a szavazólapokat postán. A polgármester és a beruházó is azt ígéri, hogy leáll a fejlesztés, ha a nemmel szavazók lesznek többen. A beruházás ellen tiltakozó civilek szerint felmerült pár aggályos körülmény a szavazás körül, a polgármester szerint azonban a közvélemény-kutatás szabályossága és anonimitása garantálható, és csak hazugságkampány, hisztériakeltés folyik.

Hatalmas, kihasználatlan terület áll évtizedek óta Alsóörs szélén, alighogy beérünk a 71-es úton Paloznak felől. Főként a vadtelepi üdülőből kelnek itt át a nyaralók, ahogy a strandra igyekeznek, de mára sűrűn benőtték a fák és a bokrok a fél hektáros önkormányzati tulajdonú földet. Az Átlátszó cikke szerint először 2018-ban kereste meg az önkormányzatot egy felsőörsi vállalkozó, hogy ez a terület pont ideális lenne egy benzinkút építésére. Meg is tekintették akkor az alsóörsi polgármesterrel és jegyzővel a védelmi erdőt, és az előterjesztés szerint egyetértettek, hogy „a helyszín alkalmas lenne a megvalósításra”.

Véderdőből benzinkút

Két évig azonban nem történt érdemi előrelépés a benzinkút ügyében, majd tavaly februárban került az elképzelés alsóörsi képviselő-testület elé, és még a tavasszal – a veszélyhelyzet idején, saját hatáskörben – kiírta Hebling Zsolt polgármester a pályázatot az önkormányzati tulajdonú terület értékesítésére. Igaz, nem verték nagydobra, így talán nem is olyan meglepő, hogy mindössze egyetlen pályázó volt. A magyar tulajdonú Mobil Petrol Kft. 23 millió forintért megvette az erdős területet, a polgármester és a képviselő-testület pedig a kezdetektől fogva mindenben támogatta, hogy a benzinkút megépülhessen Alsóörsön.

Frissítés 14:40-kor: Hebling Zsolt cikkünk megjelenése után külön jelezte, hogy pályázatot is a képviselő-testület egyhangú támogatásával írta ki.

Ahhoz azonban, hogy el tudják kezdeni a munkát és elkészítsék a részletes terveket, még egy fontos lépés hátravan:

át kell minősíteni a területet gazdasági-kereskedelmi-szolgáltató övezetté, a jelenlegi szabályzat ugyanis védelmi erdő övezetbe sorolja, ahol nem lehet építkezni.

A Mobil Petrol által rendelt tanulmánytervet tárgyalta szeptember közepén az alsóörsi testület, amikor megjelent pár nyaraló és az Összefogás a Balatonért Egyesület társelnöke az önkormányzati hivatalban, hogy elmondják a véleményüket a benzinkút telepítéséről. Az egyik felszólaló Huszár Péter volt, aki a Telexnek arról beszélt, hogy csak pár nappal előtte értesültek a beruházásról, teljesen véletlenül talált rá egyikük az önkormányzat oldalán eldugott határozatra.

Rögtön éles vita alakult ki a beruházást ellenző civilek és a polgármester között. Az ülésről készült jegyzőkönyv szerint már abban se tudtak megegyezni, hogy az érintett ingatlan erdő vagy csak elbokrosodott terület, de a benzinkút lehetséges környezeti hatásait is teljesen másként látták.

Aszfaltrajz Alsóörsön 2021 áprilisában – Fotó: Huszár Péter
Aszfaltrajz Alsóörsön 2021 áprilisában – Fotó: Huszár Péter

„Mi úgy tudtuk, hogy itt várnak minket, a képviselő-testület is egyhangúlag támogatta a beruházást. Meglepődve szembesültünk a tiltakozással, mert úgy gondoltuk, ha valahol, két település határa ideális helyszín lehet egy töltőállomásnak” – mondta lapunknak Lukács Róbert, a Mobil Petrol Kft. ingatlanfejlesztési vezetője. A felmerült aggályokkal kapcsolatban hozzátette, a nagyobb fákat nem érinti a fejlesztés, az 5 ezer négyzetméteres területen közel 3 ezer négyzetméter erdős rész érintetlen marad, és száz százalékban zöld energiával tervezik üzemeltetni a töltőállomást.

Tiltakoznak a környezetpusztítás ellen

A beruházást ellenző civilek mégis a benzinkút környezeti hatásaitól tartanak a legjobban. „Lemértük, és a legközelebbi lakóház telkének szélétől mindössze 28 méterre lenne a benzinkút” – magyarázta a Telexnek Huszár, aki szerint ez az erdő védi a vadtelepi nyaralókat a parton rendezett fesztiválok zajától, porától és a vonatok zajától. A szomszédos benzinkúttal jelentősen bezuhanna a közeli házak értéke.

Leginkább azonban a környezetpusztítást ellenzi, állítja, hogy nem mérték fel, milyen élővilágot veszélyeztet a töltőállomás. Gyakran látni a védelmi erdőben például vízisiklót és teknősbékákat, de más védett állatok is előfordulnak az évtizedek óta háborítatlan területen. Már közel 1300 ember írta alá a petíciót, amelyben azt kérik a polgármestertől, hogy ne járuljon hozzá a védelmi erdő átminősítéséhez a lakosság előzetes megkérdezése nélkül.

A petícióhoz videót is készítettek, amely felülnézetből is megmutatja az érintett területet:

„Azt szeretném kérni mindenkitől, hogy ne üljenek fel a hisztériakeltésnek.” Így reagált egy videóban a civilek tiltakozására Hebling Zsolt polgármester, aki szerint a beruházást ellenzők félrevezetik az alsóörsieket. Megerősítette, hogy ő ideális helyszínnek tartja a fás területet a benzinkút megépítéséhez. Mint fogalmazott, „csak hét juharfa és nyolc akácfa” esne áldozatul, cserébe a beruházó ötmillió forintot ajánlott fel zöldítésre, amiből állítása szerint több ezer fát lehet majd ültetni.

Munkahelyeket és adóbevételt hozhat Alsóörsnek

A polgármester arról is beszélt, hogy a benzinkút környezeti hatása nem jelentős. A Mobil Petrol által rendelt tanulmánytervben ugyanakkor az áll, hogy a töltőállomás építése és a működtetéshez szükséges burkolt felület következtében ki kell vágni a meglévő növényzetet és a fák jelentős részét. Ezáltal pedig

„a terület környezeti terhelése jelentősen növekszik, a levegő, a talaj és a vizek terhelése növekszik, a vízháztartás megváltozik, a terület fokozatosan felépült élővilága gyakorlatilag megsemmisül a növényzet kiirtása, a terület széttagolása, burkolása által.”

Az ide vonatkozó kérdésünkre Hebling azt írta, hogy a tervező külön környezeti vizsgálatot végez majd, ha valamely szakhatóság ezt előírja. „A környezetvédelmi és természetvédelmi főosztály, a területi vízügyi és vízvédelmi hatóság és a Nemzeti Park levelei szerint a tervezett beruházásnak jelentős környezeti hatása nincs” – tette hozzá.

Hebling Zsolt, Alsóörs polgármestere 2020 novemberében videóban reagált a petícióra – Fotó: Alsóörsért közösen
Hebling Zsolt, Alsóörs polgármestere 2020 novemberében videóban reagált a petícióra – Fotó: Alsóörsért közösen

Az önkormányzat azért is támogatja a beruházást, mert bővülne a község kereskedelmi ellátottsága és szolgáltatási köre – bolt és autómosó is tartozna a benzinkúthoz, ezenfelül a beruházó gyalogátkelőhelyet is ígér a 71-es főúton a kemping felé. „A beruházással egész éves munkahelyek jönnének létre, és a településnek adóbevételt hozna” – állt a képviselő-testület szeptemberi közleményében.

Ez utóbbi mértékében is kételkednek a civilek. Kérdésünkre a cég ingatlanfejlesztési vezetője azt mondta, számításaik szerint évente 5-7 millió forintnyi iparűzési adót fizetnének az önkormányzatnak, és általában 10-12 fővel dolgoznak egy-egy töltőállomáson.

Nem épül meg, ha leszavazzák

Jogilag nem kellene szavazást kiírnia az önkormányzat a beruházásról, ám az építési szabályzat módosításakor meg kell kérdezni a lakosság véleményét, ezt javasolta az állami főépítész is az alsóörsi önkormányzatnak írt levelében 2021 februárjában.

„Mivel nem lehetett a járvány miatt fórumot tartani, s ősszel elindult egy megtévesztő, sajnos, nem valós információkon alapuló petíció, aláírásgyűjtés, önkormányzatunk úgy döntött, szeretné megismerni a helyiek tényleges hozzáállását – a többszöri egyhangú véleményünk szerint a településünk számára számos előnnyel járó, nem zavaró fejlesztésről” – fogalmazott a Telexnek Hebling. Hozzátette: egy nem helyi egyesület (Összefogás a Balatonért Egyesület) és néhány ingatlantulajdonos „azóta is folytatja a tudatos félrevezető kampányt a témában”. Így örül, hogy tiszta képet kaphat mindenki a lakosság valós véleményéről.

Közel 3500 címre küldték ki a levelet, és péntekig lehetett válaszolni. A polgármester azt ígéri, hogy nem épül meg a benzinkút, amennyiben leszavazzák az alsóörsiek. „A fejlesztő partner sem kívánja megvalósítani a beruházást ebben az esetben, és természetesen önkormányzatunk sem támogatja azt, ha a helyiek így döntenének, de bízunk az alsóörsiek bölcsességében” – írta Hebling.

A Mobil Petrol részéről is megerősítette Lukács Róbert, hogy nem szeretnének egy olyan településen fejleszteni, ahol a lakosság ezt nem akarja.

„Miért építsünk egy olyan helyre, ahol nem fogják használni a szolgáltatást?”

Hozzátette, ők úgy tudták, hogy Alsóörsön várják őket, a képviselő-testület is egyhangúlag támogatta a beruházást. Úgy gondolja, hogy az itt élők többsége most is így áll hozzá, de a szavazás majd eldönti ezt a kérdést.

Nem engedik a civileket a szavazatszámláló bizottságba

Bár az kétségtelenül nagy eredmény, hogy a lakosság szava dönthet a beruházásról, Huszár szerint torzított lesz a szavazás eredménye. A nyaralók ingatlanonként csak egy szavazatot adhatnak le, míg az állandó lakosok közül mindenki kapott egy-egy szavazati lehetőséget. Így pont azoknak a nyaralóknak a szavazata számít kevesebbet, akik a benzinkúthoz legközelebb vannak, és akiket ilyen módon a legjobban érint a beruházás.

Szavazólap Alsóörsön 2021 áprilisában – Fotó: Huszár Péter
Szavazólap Alsóörsön 2021 áprilisában – Fotó: Huszár Péter

Azt is kifogásolja Huszár, hogy a szavazatok számlásában nem vehetnek részt a civilek, hiába kérték ezt többször is a polgármestertől. „Már nagyon korán bejelentkeztünk, segíteni szerettünk volna a lebonyolításban, az adminisztrációs munkában, hogy tényleg egy zárt és mindenki által ellenőrizhető folyamat legyen” – mondta Huszár. Hebling ezt azonban elutasította, mint ahogy a szavazatszámláló bizottságba se engedte be a beruházás ellen tiltakozó civilek képviselőit.

„A szavazás szabályossága és anonimitása garantálható lesz”

– írta a polgármester lapunknak. Azt ugyanakkor nekünk sem válaszolta meg, hogy miért nem engednek civileket a számláláshoz.

Szombaton közleményben köszönte meg az alsóörsiek részvételét „ebben a példa nélküli véleménynyilvánítási lehetőségben”. Mint írta, a feldolgozásnál először a levelek alapján ellenőrzik, hogy a válaszadók szerepelnek-e a szavazatra jogosultak listáján, a szavazólapok számlálása azonban már anonim módon történik. „Erről a pártatlan szavazatszámláló bizottság tagjai (akik korábbi választásoknál már bizonyítottak) és közjegyző gondoskodnak” – fogalmazott Hebling.

Szerinte tényszerűen megállapítható, hogy minden nyilvánosan és szabályosan történt a telek eladásától kezdve a helyi építési szabályzat jelenlegi vizsgálatáig bezárólag. „Az ezzel ellentétes állítások bizonyíthatóan nem felelnek meg a valóságnak.” A szavazatokat várhatóan a héten vagy legkésőbb jövő héten számolják össze, arra a kérdésünkre viszont nem kaptunk választ, hogy mikor hirdetik ki az eredményt.

Ha támogatják az alsóörsiek a benzinkút építését, még idén lezárulhat a tervezési folyamat. Lukács azt mondta, ha minden jól megy, nagyjából jövő év végén tudják átadni a töltőállomást. Amennyiben leszavazzák a beruházást, leáll a folyamat, és a terület marad a jelenlegi, erdős állapotában. „Ha nem támogatják az alsóörsiek, mi nem fogjuk erőltetni. Akkor más beruházási helyszínre koncentrálunk, ahol szívesen látnak bennünket” – tette hozzá a Mobil Petrol munkatársa.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!