Furcsára sikeredett a vírus áldozatainak tett kormánypárti gesztus a parlamentben

2021. április 26. – 15:06

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Kocsis Máté Fidesz-frakcióvezető a parlamentben a napirend előtti hozzászólását azzal zárta hétfőn – miután az ellenzék oltásellenességéről és „az emberek elbizonytalanításáról” beszélt –, hogy „van négy és fél millió magyar, akinek hálával, köszönettel tartozunk, hogy regisztrált [az oltásra]. De ami különösen fontos lenne szerintem, van rengeteg orvos, ápoló, akik tisztes, becsületes helytállással, fáradhatatlan munkával küzdöttek az emberéletekért nap mint nap. Vannak katonák, rendőrök, akik fegyelmezetten álltak helyt a védekezésben.

És vannak elhunyt honfitársaink határon innen és határon túl, mindannyiuk tiszteletére javaslom házelnök úrnak, hogy a parlament állva fejezze ki a tiszteletét, elismerését.”

Kövér erre azt mondta, ezek a gesztusok 1990 óta borzolják a parlamentben ülők kedélyét, úgyhogy ezeket a javaslatokat a jövőben házbizottsági ülésen vezessék elő a politikusok, ahol van esély a konszenzusra. Ám mivel most valószínűleg konszenzust élvez ez a javaslat, „kivételes alkalommal engedek a nyomásgyakorlásnak”, mondta Kövér László, és megkérte a képviselőket az egyperces felállásra.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!