Maruzsa: Két-három hét múlva már azok is iskolába küldik a gyerekeket, akik eddig tartottak ettől

2021. április 26. – 10:43

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Maruzsa Zoltán, az Emberi Erőforrások Minisztériumának köznevelésért felelős államtitkára a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában beszélt a nyitásokkal kapcsolatos részletekről, amelyet az MTI közölt. Az interjúból kiderül, hogy

  • ideje visszatérni a jelenléti oktatásra az iskolákban, de lehetővé teszik, hogy akik nem akarják iskolába engedni a gyereküket, azt kellő rugalmassággal kezeljék;
  • az óvodákba és általános iskolák alsó tagozataiba a gyerekek 60, illetve 75 százaléka tért vissza;
  • Maruzsa arra számít, hogy a héten ez az arány tovább emelkedik, és két-három hét múlva már azok is iskolába küldik a gyerekeket, akik eddig tartottak ettől;
  • az otthon maradó gyerekek a KRÉTA-rendszeren keresztül kapják meg a házi feladatokat, de azt nem várják el a tanároktól, hogy párhuzamosan tartsanak online és jelenléti órákat is.

Maruzsa véleményezte a hétvégi terasznyitással kapcsolatos tömegjelenetekről készült felvételeket is.

Reméli, az érettségizőkben van annyi felelősség, hogy elkerülik az ilyen rendezvényeket, tömegjeleneteket, mert az az érdekük, hogy részt tudjanak venni az írásbeli érettségi vizsgán.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!