„A legnagyobb kihívás most, hogy az orvosok és a nővérek – miután egy éve folyamatos készültségi állapotban vannak – elfáradtak, főleg lelkileg” – mondta Kásler Miklós emberi erőforrások minisztere a Magyar Nemzetnek. Kásler szerint az egészségügyi dolgozók munkájukat továbbra is kitartással végzik, az egészségügyi rendszer pedig összességében bírja a terhelést. „Nem tudok egyetlenegy betegről sem, akit ne láttunk volna el” – jelentette ki.
Arról is beszélt, hogy a vírus reprodukciós rátája novemberben 0,71 százalék volt, a brit mutáns elterjedésével felment 1,34-re, mostanra sikerült visszaszorítani 0,7 környékére. Kásler szerint ebben benne van a március 8-i szigorítások és az oltások hatása is.