A kormányinfó legfontosabb infói:

2021. április 22. – 12:08

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva
  • Pénteken valószínűleg elérjük a 3,5 millió beoltottat, így szombaton végre kinyithatnak a vendéglátóhelyek teraszai. Fél 10-ig lehetnek nyitva, a kijárási korlátozás pedig 11-ig módosul.
  • Aki most regisztrál, akár egy-két héten belül megkaphatja az oltását.
  • Egy jó hírt tud mondani Gulyás: akit beoltottak már az első oltással is, azoknak 1 százaléka kapja el a vírust.
  • Gulyás szerint a Sinopharm jobb, mint a Pfizer, és a Szputnyik a legjobb.
  • A héten döntenek majd a védettségi igazolvánnyal nem rendelkező 18 év alattiakról, de Gulyás szerint nem érheti hátrány azokat, akik az életkoruk miatt nem oltathatják be magukat.
  • A veszélyhelyzet meghosszabbítása csak az ország cselekvőképességét biztosítja.
  • A kormány szerint sehol nem maradnak el az onkológiai kezelések.
  • A kormány 6000 milliárd forintos alapot hozott létre a 2021-es költségvetésben.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!