Vízvezetékcserére, szülinapi ajándékra kért pénzt az interneten megismert férfiaktól, sose fizette vissza

2021. április 22. – 08:22

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Alig négy hónap alatt több mint 1,7 millió forintot csalt ki egy kecskeméti nő hat férfitól, akikkel egy internetes társkereső oldalon ismerkedett össze.

A ügyészségi közlemény szerint előbb a férfiak bizalmába férkőzött chaten, majd különböző történetekkel kért kölcsön. Egyiküknek például azt mondta, hogy jelzálogkölcsönt szeretne felvenni a lakására, és a banki ügyintézésre, földhivatali bejegyzésre, ügyvédi költségre, illetve rendőrségi bírságra hivatkozva apránként összesen több mint 1,2 millió forintot csalt ki. Másik áldozatával néhány beszélgetést követően közölte, hogy ki szeretné vásárolni férjét a közös ingatlanjukból, és előtörlesztésre, biztosításra, közjegyzőre, értékbecslésre kért 335 ezer forintot kölcsön.

Olyan is előfordult, hogy egy heti ismeretség után vízvezetékcserére, egy másik férfitól pedig gyógyszerre és gyermekének szülinapi ajándékra kért pénzt.

A megtévesztett férfiak pedig sorra utalták a pénzt a nő bankszámlájára, amit aztán sose kaptak vissza. A nő szép lassan ugyanis felélte ezt az összeget, se munkahelye, se más jövedelme nem volt, és nem is olyan rég szabadult a börtönbüntetéséből, korábban szintén csalás miatt ítélték el.

Az ügyészség a különös visszaeső nőt üzletszerűen elkövetett csalás bűntettével vádolja, ügyében a Bajai Járásbíróság fog dönteni. Jelenleg egyébként egy más ügy miatt ül börtönben.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!