A kormányhivatal szerint több budapesti háziorvos sem vette át a nekik kiszállított Pfizert

2021. április 21. – 08:01

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

2996

A 24.hu-nak több budapesti olvasó is arról számolt be: telefont kapott a háziorvostól arról, hogy a meglévő időpontja ellenére sem tudja beoltani Pfizer-vakcinával, mert abból most nem kapott a kormányhivataltól. A hivatal szerint azonban ők kiszállítottak kedden 10 ezer adag oltóanyagot azoknak, akik vállalták annak beadását.

Ugyanakkor, válaszolták a lapnak, több olyan háziorvos volt, aki vállalása ellenére nem vette át a kiszállított vakcinákat, így ezeket a kormányhivatal szerdán olyan praxisokba szállítja ki, amik vállalják ezek eloltását is.

Beszámoltak arról is, hogy a kormányhivatal kedden 28 500 adag Pfizer-vakcinát szállított ki a kórházi oltópontokra is, tehát a fővárosi háziorvosok oda is tudnak szervezni regisztráltakat. Emellett 24 ezer adag Moderna-vakcinát szállítottak a szakrendelőkbe, ahová szintén a háziorvosok irányítják a betegeket.

Kedden újabb 250 ezer adag Pfizer–BioNTech-oltóanyag érkezett. Hétvégén és jövő héten pedig nagyobb mennyiségű Sinopharm-vakcina várható, ezek beadására már tett is lépéseket a fővárosi kormánymegbízott, amikor levelében azt írta a budapesti háziorvosoknak: „az Ön által végzett oltások esetében, oltásonként díjazásban részesül”. Az operatív törzs a 24.hu-nak később cáfolta, hogy lenne Sinopharm-fejpénz, lapunk kérdésére azonban nem válaszoltak.

Most kerestük az illetékes kormányhivatalt, hogy pontosan hány budapesti orvos nem vette át a Pfizer-vakcinákat. Amint válaszolnak, jelentkezünk.

Az oltás nagy erőkkel zajlik, a kormány már tíznapos oltókampányt is hirdetett, 45 év felett mindenkit beoltanának. Erről itt írtunk bővebben.

Vágólapra másolva
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!
EUR 405,34 Ft
USD 360,89 Ft
További élő árfolyamok!