El a kezekkel a sajtótól! Támogatás!

Jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás miatt nyomoznak a Nemzeti Örökség Intézeténél

2021. április 21. – 17:55

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

563

Bűnszervezetben elkövetett, különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás és más bűncselekmények miatt nyomoz a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) egy ügyben, ami a Nemzeti Örökség Intézetet is érinti – válaszolta Polt Péter legfőbb ügyész Hadházy Ákos független országgyűlési képviselő kérdésére.

A bűncselekményekkel összefüggésben eddig összesen kilenc embert hallgattak ki gyanúsítottként, a bíróság pedig közülük négy személy kényszerintézkedéséről döntött.

Hadházy Ákos az után fordult Polthoz, miután arról értesült, a Nemzeti Örökség Intézete Fiumei úti székhelyén március végén, bűnügyi és NAV-os akció keretében számítógépeket foglaltak le, és információja szerint az intézet vezető beosztású munkatársai közül többeket el is vittek.

A Nemzeti Örökség Intézete 2013-ban jött létre „azzal a céllal, hogy a nemzeti emlékezet és emlékezés számára intézményes kereteket biztosítson”, olvasható honlapjukon. Az intézet nemzeti és történelmi emlékhelyekkel, valamint a Nemzeti Sírkert gondozásával foglalkozik.

Vágólapra másolva
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!
EUR 399,95 Ft
USD 370,55 Ft
További élő árfolyamok!
Partnereinktől