Márki-Zay szerint nyelvbotlás volt, amikor azt mondta, egy levél helyesírásából következtetett arra, hogy azt egy „szegény asszony” írta

2021. április 20. – 12:23

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Néhány hete Hódmezővásárhely polgármestere, Márki-Zay Péter egy Facebook-videóban erkölcsi fogyatékosoknak nevezte a fideszeseket, majd pedig arról beszélt, „hogy ha egy vidéki városban a Fidesz összegyűjti a legjobb embereit, akkor valószínűleg egy keresztrejtvényt nem tudnának megfejteni”. Erről egyébként ezután azt mondta a Telexnek, hogy nem a Fideszre szavazókra, hanem a fideszes pártemberekre gondolt, és az erkölcsi fogyatékossággal is rájuk célzott.

Erre utalásként valaki nemrég „vidéki Fidesz-szavazó” aláírással egy teljesen kitöltött és megfejtett keresztrejtvényújságot küldött neki postán, amit Márki-Zay be is mutatott legutóbbi videójában. Ebben többek között azt ecseteli, hogy mennyire félreértették a fideszesekre vonatkozó szavait, majd 1 óra 7 perc körül az alábbi mondat hangzik el tőle:

„Fantasztikus, ez a szegény asszony, lehet, hogy asszony, nem tudom, a helyesírása alapján gondolom csak.”

Ezután még hozzáteszi, hogy mivel a megoldás is benne van az újságban, nem biztos, hogy a feladó önerőből oldotta meg a feladványokat.

Frissítés: Minderről megkérdeztük Márki-Zay Pétert, aki a Telexnek azt mondta, nyelvbotlás volt, amikor úgy fogalmazott, hogy a helyesírásból tippelt arra, hogy nő küldte neki a levelet. Valójában arra gondolt, hogy a „gyöngybetűk, az íráskép” miatt írhatta nő a levelet. A polgármester szerint „hogy lehetne megmondani” valakinek a helyesírásából, hogy nő vagy férfi az illető, és egyébként is, „a nők valószínűleg pontszámra vernék a férfiakat” a helyesírásban.

Márki-Zay egy másik kijelentése is nagy port kavart az elmúlt napokban; a Partizánnak adott interjújában elmondta, hogy előfordult, hogy megütötte a gyerekeit, de erre nem büszke, már megbánta a dolgot.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!