Lázár János büntetőadónak nevezte az ő idejében bevezetett közterület-használati díjat

2021. április 19. – 17:40

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

„Márki-Zay Péter folytatja a bosszúhadjáratot a vásárhelyi kórház ellen. A polgármesteri hivatal 136 millió forintot kér csak azért, hogy az új belgyógyászati és gyermekgyógyászati osztály építésén dolgozó vállalkozó használhasson egy kisebb, kórház melletti közterületet az építkezés ideje alatt” – állt a Fidesz hódmezővásárhelyi szervezetének múlt héten kiadott közleményében.

A Fideszhez közel álló Promenád egy nappal korábban arról írt, hogy „döbbenetes árat kérne a vásárhelyi önkormányzat a helyi kórház felújításához szükséges közterület használatért.” A lap cikke szerint a Szatmári Irgalmas Nővérek Egyesülettel közösen elnyert 3 milliárd forintos pályázat keretébók többek között két új szinttel toldják meg a hódmezővásárhelyi járóbeteg-szakrendelő épületét.

A munkálatokhoz toronydarura van szükség, amit a kivitelező cég a Hunyadi utcán állítana fel. Ehhez szerették volna az egyik forgalmi sávot lefoglalni egy évre, a közterület használatáért pedig egy helyi rendelet szerint külön díjat kell fizetni az önkormányzatnak. A helyi Fidesz arra szólította fel Márki-Zay Péter polgármestert, hogy tekintsen el a rendelet alapján meghatározott 136 milliós összegtől, mert ez „az irreális összeg megakadályozhatja a város egyik legfontosabb közintézményének fejlesztését.”

Az ügyben megszólalt többek közt Lázár János is. „Még miniszterelnök-jelöltnek sem kell lenni ahhoz, hogy az ember tudja: járvány idején egy kórház a frontvonalban áll” – fogalmazott a a választókerület országgyűlési képviselője, a város korábbi polgármestere. – „Aki most a frontvonalon harcolóktól elvesz, nem pedig ad, az olyan, mintha hátba lőné a sajátjait. Márki-Zay Péter ezzel a 140 milliós büntetőadóval – hiszen itt valójában erről van szó – ezt csinálja.”

Megkeresésünkre Márki-Zay ugyanakkor azt mondta, a közterület-használati díjat nem ő találta ki, hanem még Lázár János vezetése alatt, 2004-ben hoztak róla helyi rendeletet.

Állítása szerint se a kórház, se a kivitelező cég, de még Lázár János se kereste meg azzal a kéréssel, hogy engedjék el a díjat az építkezéshez. Először a közgyűlés múlt csütörtöki véleményező ülésén merült fel a kérdés, az egyik fideszes képviselő, Horváth Zoltán indítványozta, hogy a város tekintsen el 136 millió forintos díjtól.

Márki-Zay Péter azonban nem támogatta az ötletet, szerinte nincs abban a helyzetben a város, hogy bármilyen bevételről le tudjon mondani.

Számításaik szerint idén 700 millió forinttól esett el Hódmezővásárhely az iparűzési adó és az egyéb adóbevételek kiesése miatt.

Miközben az elmúlt napokban a kormányzati médiában azzal támadják Márki-Zayt, hogy ellehetetleníti az építkezést, a kivitelező cég módosított az igénylésen. Már nem szeretné az egész utcát lefoglalni a toronydarunak, csak egy jóval kisebb szakaszát, ami 300 ezer forintba kerül egy évre. A polgármester szerint nem is volt szüksége a kivitelezőnek az egész utcára. „Valószínűleg csak kitalálták, hogy valamivel lehessen engem támadni” – állítja, hozzátéve, ugyanaz a kivitelező, mint aki a Lázár Jánoshoz erősen kötődő batidai vadászkastélyt építette.

„Nem látom be, miért kellene a város fejlesztése helyett a vásárhelyi korrupció felszámolása után is Lázár János barátait gazdagítanunk” – írta hétfő délután Facebook-oldalán a hódmezővásárhelyi polgármester, és megjegyezte, a projekt költségeit nem a kórház, hanem az Európai Unió és kisebb mértékben a magyar állam fizeti. Szerinte a 3 milliárdos költségvetésben minden bizonnyal számoltak ezzel a díjjal is.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!