Foglalkoztatási államtitkár: Közmunkásnak is mehet, aki nem tud a versenyszférában dolgozni

2021. április 19. – 09:54

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

„Akik nem tudnak a versenyszférában elhelyezkedni, azok a közfoglalkoztatás keretében dolgozhatnak”

mondta Bodó Sándor, az Innovációs és Technológiai Minisztérium foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára a Világgazdaságnak.

Az államtitkár szerint míg tél közepén kevesebb a feladat a mezőgazdaságban vagy az építőiparban, a meleg idővel beindul a munka, a „szezonális ágazatok termelésének újraindulása” és a járványügyi enyhítések „az álláskeresők egy jelentős részét fel fogja szívni”.

Azt is mondta, „megfelelő kormányzati intézkedésekkel és ösztönzőkkel a közfoglalkoztatottak egy része is átvezethető az elsődleges munkaerőpiacra”, ezért aztán a kormány április közepén célzott programot indított, amiben havi több tízezer forintos elhelyezkedési juttatást adnak annak, aki elhelyezkedett a versenyszférában.

Bodó szerint az egy „jó jel”, hogy 4,5 millió magyarnak van munkája, a bértámogatási programot pedig sikeresnek nevezte: a munkáltatók eddig körülbelül 166 ezer munkavállaló támogatását kérelmezték, a megítélt támogatások 99 százalékát, mintegy 70 milliárd forintot már ki is fizettek nekik, mondta az államtitkár. Az igénylők körülbelül 48 százaléka az éttermi, mozgó vendéglátásban kapott támogatást, közel 12 százalékuk a szállodai szolgáltatásban, három-három százalékot tett ki az italszolgáltatás és a fizikai közérzet javítása, 2,4 százalék jutott a ruházati kiskereskedelemre. Bodó szerint ez az öt terület adja az összes kérelmező több mint kétharmadát.

Még az első hullámban Orbán Viktor beszélt arról, hogy akik a járvány miatt elveszítették az állásukat, azok mehetnek például közmunkásnak vagy a hadseregbe.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!