Karácsony a Diákvárosról: Egy négyzetmétert sem engedek

2021. április 17. – 14:06

Másolás

Vágólapra másolva

Karácsony Gergely szombaton a Facebook-oldalán reagált arra a hírre, hogy a kormány elvette Fürjes Balázstól az elmúlt napoban a politika fókuszába kerülő Diákvárost, amelynek megvalósulását mostantól Palkovics László miniszter felügyeli kormánybiztosként.

A főpolgármester szerint a kormány még a saját embereit sem kíméli annak érdekében, hogy „lakájtempóban kiszolgálja a kínai gazdasági-politikai érdeket”. Karácsony mielőtt leszögezte, hogy kitart a Diákváros mellett, együttérzéséről biztosította Fürjes Balázst és Vitézy Dávidot, akik szerinte méltatlan helyzetbe kerültek.

A politikus szerint Orbán Viktor a fővárossal a 2019-es önkormányzati választás után kötött megállapodást elárulta az első szembejövő kínai delegációnak. Miután ez kiderült, Karácsony és Baranyi tiltakozott, mire „Fürjes és Vitézy urak olyan terveket mutattak – gondolom, megnyugtatásul –, amelyek szerint Diákváros is és kínai egyetem is meg tud épülni”.

„Másnap kiderült, hogy a bemutatott tervek nem többek blöffnél, mert a kínai egyetem igenis kollégiumi épületek helyére van tervezve. Mikor ezt szóvátesszük, késő éjszaka megjelenik egy kormányhatározat a közlönyben, amely lenullázza azt a munkát, azt a több százmillió forintot, amelyet Fürjes államtitkár és csapata a Diákváros terveire fordított eddig, és az egészet odaadja a miniszterelnök kedvenc végrehajtójának Palkovics miniszternek”

– írta Karácsony, aki szerint az éjszakai kormányhatározatból az derül ki, hogy a kínai egyetemet a Diákváros helyére akarják erőltetni.

„Újra mondom: egyetlen négyzetmétert sem hagyunk elvenni a Budapesti Diákváros és a Budapesti Nagyerdő területéből” – zárta posztját a főpolgármester.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!