Jön a motoros szezon, kinek mit kellene tennie, hogy ne legyen annyi baleset?

2021. április 17. – 16:54

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Az idei év egyelőre nem igazán kedvezett a motorosoknak, az egymást váltó, szinte nyáriasan meleg és a havazással párosuló télies időszakok sokakat a szokásosnál is nagyobb óvatosságra intettek. Ahogy minden évben rendszeresen, márciusban és áprilisban már előkerültek a télre elrakott motorok, és egy-egy bemelegítő kört már megtettek velük tulajdonosaik.

Ennek megfelelően a korábbi évekhez hasonlóan növekedni kezdett a balesetek száma. Motorral karambolozni márpedig sokkal veszélyesebb, hiszen vezetője sokkal kevésbé védett.

Az Alapjárat.hu csapata összeszedte azokat a statisztikákat, amelyekből kiderül, hány esetben volt motoros a résztvevője a közúti baleseteknek 2020-ban, valamint néhány hasznos tanácsról is szó lesz az autósoknak, hogyan tudnak a motorosokkal békében közlekedni az utakon.

Fotó: Shutterstock
Fotó: Shutterstock

A 2020-as évben kevesebb volt a halálos kimenetelű közlekedési baleset a KSH statisztikái szerint, mint az azt megelőző évben, valószínűleg ebben szerepet játszott a pandémia és a korlátozó intézkedések miatt kialakult gyérebb forgalom. A rendőrség tájékoztatása szerint 1956 óta nem volt alacsonyabb a halálos kimenetelű közlekedési balesetek száma Magyarországon, mint 2020-ban. Tavaly 450-en haltak meg közlekedési balesetben, csaknem 150-nel kevesebben, mint az azt megelőző évben. Ugyanígy jelentősen csökkent a személyi sérüléses balesetek száma.

Óberling József, az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) közlekedésrendészeti főosztályának vezetőjének tájékoztatása szerint a múlt évben 13 745 személyi sérüléses baleset volt, ez 17 százalékos csökkenés 2019-hez képest. A halálos balesetek száma 20 százalékkal, az elhunytak száma 25 százalékkal volt alacsonyabb tavaly, továbbá mintegy 4000-rel kevesebben sérültek meg, mint 2019-ben.

A Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint tavaly az összes közúti baleset közül a baleset okozói 599 esetben voltak motorosok, a legtöbb balesetet – 107-et – augusztusban idézte elő motoros. Egy évvel korábban, 2019-ben a sérüléssel járó közúti közlekedési balesetek száma 16627 volt, ebből a motorosok 766 esetben voltak felelősek a bekövetkezett balesetért, a legtöbb esetben szintén augusztusban, 124 alkalommal.

Az idei év első negyedévében a KSH előzetes adatai szerint eddig összesen 2468 esetben volt személyi sérüléses közúti baleset. Ebből

  • motorkerékpár, illetve segédmotorkerékpár 125 esetben volt felelős,
  • kerékpáros 164,
  • gyalogos 116,
  • személyautó pedig 1777 esetben okozott balesetet.

Az tehát semmiképp nem jelenthető ki, hogy mindig a motoros a ludas.

Halálos motorbaleset helyszíne a Kiskunfélegyháza és Tiszaalpár közötti úton – Fotó: Donka Ferenc / MTI
Halálos motorbaleset helyszíne a Kiskunfélegyháza és Tiszaalpár közötti úton – Fotó: Donka Ferenc / MTI

Ha tavasz, akkor elő a motorokkal!

A honi klímának megfelelően a motorozás idényjelenség Magyarországon, a tavaszi hónapoktól késő őszig tart az igazi szezon, a téli hónapokban jellemzően néhány elszánt robogóson kívül nem igazán lehet találkozni motorossal.

Arról nem szólnak a statisztikák, hogy a télen is két keréken közlekedők közül vajon kevesebben vannak-e azok, akik a kora tavasszal megugró motoros baleseti statisztikai adatokba bekerülnek, ugyanakkor abban mindenki egyet szokott érteni, hogy tavasszal jelentősen megnő azon balesetek száma, amelynek legalább egy résztvevője/elszenvedője motorkerékpárral közlekedik. Ezt alátámasztják a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adatai is, de érdemes megjegyezni, hogy nem a tavaszi hónapokban történik a legtöbb motoros baleset, hanem nyáron, rendszerint augusztusban.

Nyilván ennek oka, hogy az a csúcsszezon, ilyenkor kerül a legtöbb kilométer a motorokba, illetve a nyaralási szezon miatt ilyentájt a legsűrűbb a forgalom a hazai utakon, és addigra már merészebbek lesznek a motorosok is. Ugyanakkor a tavaszi idénykezdést továbbra is az egyik legveszélyesebb időszaknak tartják mind a szakemberek, mind pedig a közlekedés résztvevői. A legtöbben arra figyelmeztetnek, hogy az első motoros túrák során még hiányzik a motorosokból és az autósokból is a rutin, előbbiek hajlamosak túlvállalni magukat a téli hónapok után beköszönő „kétkerekű szabadságban”, utóbbiak pedig elszoktak attól, hogy osztozzanak az utakon a motorosokkal.

Mit tehet az autós?

Az autósoknak szem előtt kellene tartaniuk, hogy a motorosok is egyenrangú résztvevői a közúti közlekedésnek, ráadásul sokkal kiszolgáltatottabbak, hiszen csak két kerék van alattuk, és nincs gyűrődőzónával és egyéb biztonsági rendszerekkel felszerelt kasztni körülöttük. Éppen ezért figyelni kell a motorosokra a közutakon is, hiszen ami egy autósnak csak egy minimális elkormányzást jelent adott esetben, az a motoros számára életmentő lehet.

Ahogyan a vezetési oktatáson is tanítják, figyelni kell az autó tükreit, ezzel folyamatosan pásztázva a jármű környezetét. Sok preventív vezetési technika létezik, érdemes egy ilyen képzésen részt venni. A sávváltásoknál is kiemelt figyelemmel kell lenni a környezetre, valamint a követési távolság is nagyon lényeges. Mind az autósoknak, mind a motorosoknak hajlamos kimenni a fejükből, hogy a fékút egy nagyon komoly tényező, amivel nem szabad játszani. Motoros előzésekor szintén lényeges, hogy ne néhány centire menjünk el mellette, hiszen ez könnyedén kibillentheti őt az egyensúlyából.

Megkérdeztem Hermann Henriket, a Magyar Motorsport Szövetség elnökét, aki hosszú évek óta motorozik nem csak versenyzés, de közlekedés szintjén is, emellett pedig autóval is rengeteg kilométert megtesz évente. Arra voltam kíváncsi, szerinte mi a legfontosabb, amit az autósok megtehetnek annak érdekében, hogy biztonságosan tudjanak a motorosokkal együtt közlekedni?

„Szerintem az egyik leglényegesebb, hogy az autós és a motoros között meglegyen a kommunikáció, nonverbális metakommunikáció. A gyakorlatban ez annyit jelent, hogy az autós például egy finom elkormányzással jelezze, hogy észlelte a mögötte érkező motorost, amely fürgeségéből adódóan el szeretne haladni az autó mellett. Itt nem arra gondolok, hogy az autósnak teljesen le kell húzódnia és el kell engednie a motorost mindenáron, de egy ilyen finom jelzéssel nagy magabiztosságot adhat a motorosnak a manőver megkezdéséhez” – mondta Hermann Henrik.

A leggyakoribb baleseti okok

A motoros balesetek esetében a leggyakoribb baleseti ok a sebességtúllépés, megelőzve ezzel az irányváltoztatás és kanyarodás szabályainak megszegését, valamint a szabálytalan előzést. Utóbbi az egyik legveszélyesebb a kimenetelét illetően, kirívóan sok esetben halálos baleset a következménye.

A szabálysértő motorok zöme a nagy teljesítményű motort használók köréből kerül ki, és ők gyarapítják leginkább a KSH vonatkozó baleseti statisztikáit is. A fentebb említett okokon kívül sok esetben a párhuzamos közlekedés során történő szabálytalan közlekedés a baleset kiváltó oka.

Fontos, hogy korántsem minden esetben a motorkerékpáros a felelős a balesetért, azonban az egyértelmű, hogy a motoros minden esetben a legveszélyeztetettebb egy ütközésnél. Gyakori baleseti ok, hogy az autósok úgy kezdenek előzésbe, hogy a szembe érkező motorost leszorítják az útpadkára, márpedig a sima aszfalt helyett a füves/murvás, egyenetlen talajon a komoly rutin sem mindig elegendő ahhoz, hogy megtartsa a gépet az illető, még akkor sem, ha a megengedett sebességhatárokat maximálisan betartja.

A fokozatosság, a szezon eleji „újratanulás” és a szabályok betartása mellett több minden mást is megtehet a motoros saját biztonsága érdekében. A hazai motoros klubok hosszú évek óta általában jó kapcsolatot ápolnak a rendőrséggel, a motoros találkozókon – amelyek remélhetőleg idén nem maradnak el – rendszeresek a rendőrmotorosok bemutatói, amikből bizony lehet tanulni. Leginkább azért, mert a rendőrségi motorosok folyamatosan vesznek részt technikai tréningeken, illetve jónéhányan tartanak is ilyesmit. Ilyen tréningre egyébként bárkinek van lehetősége, és erősen ajánlott is, számos hazai képzési centrum szervez fél-egy napos oktatásokat, köztük sokan kifejezetten a tavaszi szezonnyitó időszakra is kínálnak felkészítő tréningeket.

A megfelelő motoros felszerelés a másik olyan terület, amivel ha kivédeni nem is lehet a sérüléseket, de jelentősen mérsékelni azok mértékét igen. A legtöbb motoros ezzel tisztában van, a különböző protektorok, ruhák, kesztyűk komoly védelmet nyújthatnak.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!