Voksturizmus: Lassan őrölnek az ügyészség malmai, még a 2018-as választások után indult eljárások se zárultak le

2021. április 16. – 11:54

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Összesen 13 ügyben nyomoznak voksturizmus gyanúja miatt a 2019-es önkormányzati választások után, de az egy évvel korábbi országgyűlési választások után indított eljárások közül se zárult le mindegyik – derült ki Polt Péter Kocsis-Cake Olivionak adott válaszából. Azt ugyanakkor nem vizsgálja az ügyészség, hogy a vásárosnaményi választókerületben hirtelen megugrott lakosságszám és a kormánypárti jelölt növekvő voksainak száma között van-e összefüggés.

Voksturizmusnak nevezik a köznyelvben, amikor a választás előtt pár nappal olyan embereket jelentenek be egy településre, akik valójában nem is élnek ott. Az elmúlt pár választáson sok szó esett róla, például amikor az ukrán határhoz közeli falvakban százasával jelentettek be választókat romos épületekbe, és autóval hordták át a határon.

A Párbeszéd képviselője arra volt kíváncsi, hogy az előző országgyűlési és önkormányzati választások után indult eljárások hol tartanak jelenleg, a legfőbb ügyész pedig részletes számokkal szolgált.

A 2018-as országgyűlési választások után a fiktív lakcím bejelentésekkel kapcsolatos közokirat-hamisítás miatt Polt válasza szerint

  • 4 nyomozás van még folyamatban.
  • 4 feljelentést elutasítottak,
  • 21 eljárást felfüggesztettek,
  • 11-et pedig megszüntettek.

Összesen 5 ügyben 13 terhelttel szemben emeltek vádat, a bíróság valamennyi ügyben marasztaló döntést hozott. 6 terhelttel szemben pénzbüntetést szabtak ki, 7 terheltet pedig próbára bocsátottak.

A 2019-es önkormányzati választások után

  • 13 ügyben folyik még nyomozás fiktív lakcímbejelentések miatt.
  • 1 feljelentést elutasítottak,
  • 1 eljárást felfüggesztettek,
  • 16 eljárást pedig megszüntettek.

Összesen 4 ügyben 12 terhelttel szemben emeltek vádat. Ezek közül három ügy zárult már le le: 3 terhelt pénzbüntetést kapott, 8 embert pedig próbára bocsátottak.

Kocsis-Cake a legfőbb ügyésznek küldött levelében megjegyzi, hogy egyre nagyobb gyakoriságnak örvend Magyarországon a voksturizmus. Különösen a határ melletti településekről, Kispaládról, Záhonyból, Beregsurányból lehet arról hallani, hogy a bejelentett választókat Ukrajnából szállítják át.

Az országos demográfiai trendeknek ellentmondva Szabolcs-Szatmár-Bereg megye 4. választókerületében rohamtempóban nőtt a lakosság az elmúlt 11 évben.

Miközben 2014-ről 2018-ra országos szinten 1,2 százalékkal csökkent az új választók száma, addig a vásárosnaményi kerületben több mint 5 százalékkal nőtt – 2010-hez képest pedig 10,5 százalékkal

– írja Kocsis-Cake.

2014-ről 2018-ra a húsz legtöbb új szavazóval rendelkező településből négy ebben a körzetben található. Több mint hatezer szavazattal kapott többet 2018-ban itt a kormánypártok jelöltje, mint négy évvel korábban. A képviselő arról is kérdezte a legfőbb ügyészt, hogy van-e összefüggés a vásárosnaményi választókerület hirtelen megugrott lakosságszám és a kormánypárti jelölt megnőtt voksainak száma között, és indult-e ebben egyáltalán vizsgálat.

A szavazás titkosságának alapelve miatt nem lehet ezt büntetőeljárásban vizsgálni

– válaszolta Polt. Kocsis-Cake szerint ugyanakkor fel kell lépnie az államnak a voksturizmus és a szavazatvásárlás ellen, mert az sérti a választási verseny tisztaságát.

A voksturizmusról a 2019-es választások után, az Indexen jelent meg egy részletesebb cikkem, amelyben több esetet is bemutattam.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!