Egész télen alig láttak havat, erre április közepén leesett több mint 25 centi
2021. április 14. – 22:06
A Bakony magasabb részén szerdán ismét előkerültek a hólapátok és a szánkók, így volt ez Zircen is, ahol majdnem a legtöbbet kapták a hóból. „Ez nem normális, hisz most már tavasznak kellene lennie” – reagáltak a helyiek. A gyerekek mindenesetre sokkal gyorsabban haladtak a digitális oktatással, mint máskor, hisz ölükbe pottyant a csúszkálás lehetősége.
„Nem is kellett mennem ma dolgozni, a délelőtt hólapátolással telt. Röhejes, hogy tavasz közepén még ezzel kellett foglalkoznom” – a Bakonyszentkirályon élő Lázár József úgy számol, szerdán már munkába állhat. Faluja is kapott kedden a Bakonyt elérő hózáporból, hófúvásból. A focipályát is teljesen betakarta a hó, és szinte biztos, hogy a héten már nem tudnak edzést tartani a helyi labdarúgók.
Győr felől érkezve Veszprémvarsánynál még nyoma sem volt, Bakonyszentlászlón után azonban fehérlett a táj, Bakonyszentkirályon és Cseszneken 10 centiméternyi hullott, pár kilométerrel arrébb Zircen pedig 29 centiméter esett.
„Hétfő délután három órakor kezdett itt esni, egészen este kilencig. Nem is kellett, hogy szóljanak, este már kijöttem, két órát hánytam a havat a buszállomásoknál” – Fülöp Imre nyugdíjasként vállal hólapátolást a zirci buszpályaudvaron, kedd reggel folytatta is munkát.
„Békés megyéből származom, negyven éve jöttem Zircre: különleges itt a mikroklíma, ezért is eshetett itt most ennyi hó. Egész télen szinte nem láttunk pelyheket, most meg több, mint 25 centimétert lapátolhatok. Bányász voltam, régóta nyugdíjba mentem: nem vagyok rászorulva, de jól esik a mozgás, és még fizetnek is érte.”.
Hétfő este a Magyar Közút Nonprofit Zrt.-nek is ide kellett összpontosítani erőit, Veszprém megye más területeiről vezényeltek át munkagépeket Zirc és Csesznek környékére.
Sokan nem készültek a hóra a bakonyi kisvárosban, de ez nem mentség arra, hogy kinn éjszakázott autójuknak csak a szélvédőjét takarították le, és nagyjából 20 centiméternyi hótömbbel a kocsi tetején indultak kedden a forgalomban. A szakemberek sokszor felhívták már a figyelmet: ez rendkívül balesetveszélyes.
„Négy hónapot csúszott a hó, még karácsonyra vártam” – mosolygott egy megkérdezett járókelő. A munkagépek ma folyamatosan takarították az utakat, így délelőtt már mindenhol maximum vizes volt az aszfalt, egy két városszéli járda tisztítása volt még hátra.
„Én a meleget reméltem, nem ezt a téli időjárást: ledöbbentem, hogy ennyi hó esett” – Killy-Kondora Ágota kevésbé élvezte a havat, mint lánya, Édes Klára.
„Hóembert építek az udvarban, de azt még nem tudom, hogy délután lesz-e a szánkózás”.
Az elmúlt években megtanulták a gyerekek, hogy minden havas napot ki kell használni, és aki tehette, kedden Zircen a dombokról csúszkált. Így tett Papp Márk és Papp Korina is, akiknek apukájuk segített a szánkót felhúzni egy-egy lesiklás után. „Télen nem sok lehetőségük volt szánkózni, legutóbb év elején Csesznekről hazatérve már csak annyi hó maradt itt, hogy kilátszott alóla a fű. Most meg az a baj, hogy túl sok a hó, nagyon belesüllyednek a gyerekek, még nem gyúrták le, nem csúszik annyira ez a lanka. De ma legalább gyorsan ment a tanulás otthon, a digitális oktatásban, mert tudták, ha végzünk, tudunk jönni csúszkálni” – mondta az édesapa.
A legtöbb hó a Bakonyban a Zirc melletti Bakonybélben esett, az Országos Meteorológiai Szolgálat mérése szerint 33 centiméter. Az utak ugyan mindenhol jól járhatóak voltak keddre, az autósoknak figyelniük kellett, mert az utak fölé belógó fákról darabokban potyogtak a leolvadt hótömbök, nagyot csattanva a szélvédőn, a jármű tetején – főként Csesznek környékén.
„Én már semmin sem csodálkozom, bár tényleg hihetetlen, hogy egész télen szinte nem is esett hó, most meg… Nem normális, az biztos, rossz áprilisi tréfa” – mérgelődött a zirci Bacsák Ferenc.
A Telex fontosnak tartja, hogy az egész ország területéről szállíthasson az olvasóinak sztorikat, ezért közlünk gyakran vidéki riportokat. Mivel minden térséget nem tudunk lefedni budapesti szerkesztőségünkkel, keressük az együttműködést vidéki újságírókkal, és fokozatosan országos tudósítói hálózatot szeretnénk kiépíteni. Ez a cikk is egy ilyen együttműködés keretein belül készült.