Parkolóőr fotózza a szabálytalan autósokat az I. kerületben

2021. április 13. – 06:16

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Parkolóőrök fotózzák a szabálytalanul parkoló autókat az I. kerületben, írta olvasónk, aki nem értette, milyen jogi alapon folyhatnak bele a hatósági eljárásba a parkolási társaság emberei.

Mint írta, hiába kérte a helyszínen „fotózáson kapott” parkolóőrt, hogy mutasson fel valami igazolványt, hogy fotózgathatja az autókat, nem volt nála semmilyen megbízás. A megszeppent parkolóőr viszont elárulta olvasónknak, hogy aláírattak velük egy papírt: most ez lesz a munkájuk, mint „közterületes segítő”.

A parkolást üzemeltető Budavári Kapu Kft. és a kerületi közterület-felügyelet a múlt héten együttműködési megállapodást kötött, hogy a parkolóőrök besegítenek a köztereseknek a szabálytalanul parkoló autósok lefülelésében

– ezt V. Naszályi Márta, kerületi polgármester mondta lapunknak. Hozzátette, hogy az ingyenes parkolás bevezetése óta rengeteg autós parkol szabálytalanul a Várnegyedben. Az összevissza álló autók zavarják a gyalogosokat, akadályozzák a babakocsis kismamákat.

Az együttműködés óta, az első számok alapján naponta annyi szabálytalankodót figyelmeztetnek, mint korábban egy-két hét alatt, tette hozzá a polgármester. Elmondása szerint a szabálytalan autóst először figyelmeztetik, és csak utána jön a kerékbilincs vagy bírság.

A jogi háttérről V. Naszályi Márta közölte: eddig is az volt a gyakorlat, hogy a parkolóőrök, ha ráértek, jelezték, hogy szabálytalanságot látnak. Ennek megvan a jogi alapja, részletesen szabályozták, kinek milyen jogosultsága van. Végül leszögezte: ha ez kell a rendhez, akkor ezzel az eszközzel élnek.