Március 23-án levelet kaptunk Rogán Antaltól:
„Amíg a nyilvánvaló hazugságokért nem kérnek bocsánatot a feleségem családjától, addig nem adok Önöknek interjút. A bocsánatkérés után ezt azonnal megteszem. Önök a telex.hu portálon azt írták, hogy a feleségem családja hitelt vett fel, ez nem igaz. Azt írták, hogy a család megszerezte a földeket, ez sem igaz. A felsorolt állítások hazugságok, amikért bocsánatkérést várok.”
A miniszter azok után írta ezt a Telexnek, hogy február eleje óta számos alkalommal próbáltuk őt megszólaltatni: küldtünk konkrét kérdéseket a harmadik felesége 1,5 milliárd forintos földügyéről, kértünk tőle interjút, valamint a róla szóló portrévideó készítésének kezdetekor jeleztük neki, hogy természetesen vele is szeretnénk beszélgetni.
Ezenkívül több alkalommal próbáltuk elérni a kormányülések előtt – és más alkalmakkor – a karmelita kolostornál, valamint kétszer elmentünk az albérletéhez is, hogy látva az érdeklődést, hátha kiszáll néhány percre a szolgálati kisbuszból és válaszol az alábbi, emailen is elküldött kérdéseinkre:
- Tudott-e arról, hogy a felesége és reménybeli tulajdonostársai az esküvőjük előtt néhány héttel 1,5 milliárd forintos hitelt akartak felvenni egy olyan, állami kontroll alatt álló banktól, ahol vezető pozícióban van az ön egyik régi bizalmasa, az V. kerület korábbi alpolgármestere, Puskás András?
- Mi lehet a magyarázat arra, hogy a felesége és társai egy olyan hitelt (termőföldhitel) akartak felvenni, amelyet a bank nem kínált nyilvánosan? Miniszter úrnak volt-e valamilyen szerepe abban, hogy a felesége és társai az említett bankot jelölték meg a földvásárlásról szóló adásvételi szerződésben?
A politikus végül nem válaszolt a konkrét kérdésekre, és más témában sem kívánt nyilatkozni, így más vezető kormánypárti politikusoktól eltérően ő nem mondta el, hogy miért kerüli a nyilvánosságot, illetve hogy Orbán Viktor talán legfontosabb munkatársaként milyen hivatalos és informális feladatai vannak.
A miniszter levelére március 24-én a Telex a következő választ küldte:
„Két nappal az első cikkünk megjelenése előtt írásban kerestük miniszter urat, de a kérdéseinkre nem kaptunk választ a Miniszterelnöki Kabinetirodától. Ha kapunk választ a kérdéseinkre, már az ön által kifogásolt cikkben is tisztázhattuk volna a dolgot.
A témáról szóló első cikkeink idején semmi nem utalt arra, hogy nem egy folyamatban lévő földvásárlásról van szó; egy aláírt adásvételi szerződésre jogilag és köznyelvileg is lehet mondani, hogy valaki földet szerzett, akkor is, ha később történik a birtokba adás. A szerződés alapján világos volt a vevői és az eladói szándék is.
Álláspontunk szerint az elvárható gondossággal jártunk el ebben az ügyben, minden cikk megjelenésekor igyekeztünk a leginkább körültekintőek lenni és figyelembe venni az összes elérhető információt. Amint miniszter úr is nyilatkozott a témában, megjelentettük az állításait, amelyeket aztán az összes későbbi cikkünkben is közöltünk.
Nem gondoljuk tehát, hogy bocsánatot kellene kérnünk, ugyanakkor nem tartjuk szerencsésnek, hogy miniszterként tájékoztatás és a kérdések megválaszolása helyett feltételeket szab egy interjúhoz.
Ettől függetlenül továbbra is nyitottak vagyunk miniszter úr felé, sok témában lennének kérdéseink, reméljük, hogy egyszer lesz alkalmunk interjút készíteni önnel!”
Mi a Telexnél azt gondoljuk, hogy fontos ellenőrizni a hatalom embereit. Ha szeretne több ilyen anyagot látni, ide kattintva tudja támogatni a munkánkat.