Már mától el lehet kezdeni az online beiratkozást az általános iskolákba

2021. április 10. – 10:43

Másolás

Vágólapra másolva

A Klebelsberg Központ elnöke a Magyar Nemzetnek elmondta, fontos határidő közeleg a gyermekes családoknak: az április 15–16-án esedékes általános iskolai beiratkozás több mint 95 ezer leendő elsőst érint.

Idén is azt javasolják a szülőknek, hogy lehetőleg ne személyesen, hanem online intézzék gyermekük beíratását. Ehhez már április 10-én, szombaton megnyitják a Kréta-rendszert használó iskolák esetében a jelentkezési felületet.

Az elektronikus beiratkozáshoz csak a lakcímkártyát kell feltölteni, személyesen elég lesz a szeptemberi tanévkezdéskor bemutatni a dokumentumokat a kiválasztott iskolában. Az adatok online módon történő beiratkozás ideje: április 10. 0:00 – április 16. 24:00. Itt lehet elérni a felületet a Krétában.

A Kréta oldaláról kiderül az is, hogy aki nem tudja online elintézni a beiratkozást, azoknak személyesen április 15-16-án lehetséges ezt elintéznie. Személyes megjelenés esetén a beiratkozás menete az általános iskola által meghatározott módon történik, a járványügyi veszélyhelyzet miatt megkövetelt egészségügyi szabályok szigorú betartása mellett.

Hajnal Gabriella a napilapnak elmondta azt is, hogy a saját körzetébe tartozó gyermeket minden iskola köteles felvenni, de ha a körzetes gyerekeken felül marad még férőhely, azt a körzeten kívüli diákokkal is feltölthetik az intézmények. Természetesen senkinek nem kötelező a helyi körzetes iskolát választania, és fontos tudni azt is, hogy az általános iskolák nem tarthatnak felvételi vizsgát. Alkalmasságit azonban szervezhetnek például a sportiskolák.

Az Oktatási Hivatalhoz benyújtott kérelmek alapján 16 480 hatéves gyermek marad további egy tanévet az óvodában. Az iskolakezdést egy évvel halasztók idei létszáma nagyságrendileg nem változott tavalyhoz képest. Erről itt írtunk korábban cikket.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!