Bekerült Pataky Attila a tankönyvbe, a pár nap alatt lezavart bírálatok szerint minden oké

Néhány nap alatt bírálták el tavaly az állami kiadású tankönyveket azok a szakértők, akiket az Oktatási Hivatal (OH) kért fel a saját tankönyvei értékelésére, hogy már szeptemberben bevezethessék a rohammunkában átdolgozott könyveket. Nem állami tankönyvkiadóknál az értékelésre két hónap is simán el szokott menni. Most azért volt szükség a szokatlan sietségre, mert a kormányzati oktatáspolitika által 2020 tavaszán átíratott nemzeti alaptantervet (NAT) már szeptembertől be akarták vezetni, ehhez pedig a tankönyveket is néhány hét alatt kellett átdolgozni.

Bár a gyors munka több hibalehetőséget rejtett magában, az Oktatási Hivatal által felkért szakértők a legtöbb tankönyvben meglepő módon alig találtak hibát, és mindegyiket gond nélkül átengedték. Ennek azonban nem feltétlenül a könyvek minősége volt az egyedüli oka. A nem állami tankönyvkiadók szakmai szervezete, a TANOSZ idén is kikérte közérdekű adatigényléssel az OH-tól a tankönyv-akkreditáció adatait. Ezek alapján szervezeti összeférhetetlenségről beszélnek, szerintük egyáltalán nincsenek meg a független elbírálás feltételei, és azt is bizonyítottnak vélik, hogy érdemi szakértői bírálatra nem is volt idő.

Az átdolgozott tankönyveknek az idei tanévre készen kellett állniuk, emiatt a tananyagfejlesztés olyan tempóra kényszerült, ami a kísérleti tankönyvek néhány évvel ezelőtti születését idézte meg. Akkor, az addig sokszereplős tankönyvpiac államosításának szelében néhány hónap alatt hozták létre az új, először kísérletinek, majd új generációsnak nevezett tankönyvcsaládot, és mivel rendes szakmai ellenőrzésre nem volt idő, ezeket a gyakorlatban próbálták ki – sok szülő és pedagógus pedig úgy érezte, ezzel kísérleti nyúlnak használják a gyerekeket.

Azóta volt egy-két intézményi átalakítás, az iskolák helyett már a klikes tankerületek rendelhetik meg a tankönyveket, és a közismereti tárgyakból csak két tankönyvcsaládból választhatnak – az „A” és „B” menüből, de mindkettőt ugyanaz az állami Oktatási Hivatal fejleszti.

És ugyanaz az Oktatási Hivatal értékelteti, hogy szakmailag, pedagógiailag megfelelnek-e a könyvek, majd szintén ők akkreditálják a könyveket, ami a tényleges használatba vételhez elengedhetetlen. A Tanosz mint a tankönyvkiadók államtól függetlenül működő szakmai szervezete szerint azonban ez a felállás nem feltétlenül segíti a független értékelést, és nem igazán jelent semmiféle minőségi garanciát.

„A NAT 2020-hoz készült 1-5-9. osztályos állami tankönyvek esetén fordult elő először, hogy a könyveket ugyanaz az állami intézmény minősítette tankönyvvé, amely azokat elkészítette. Vagyis az Oktatási Hivatal egyik (fejlesztési) részlege a könyveket az Oktatási Hivatal (akkreditációs) részlegéhez nyújtotta be jóváhagyásra, és az – talán nem meglepő módon – a tankönyveket minden esetben feltétel nélkül pozitívan is bírálta el”

– áll a TANOSZ friss elemzésében. Ehhez a tankönyvek jóváhagyásának 900 oldalnyi dokumentumát kérték ki az OH-tól, és mint írják, az adatok szerint a felkért szakértők többsége a szakmában megszokottól eltérően néhány nap alatt végzett az akkreditációval: voltak, akik 3-4, mások 5-6 nap alatt készültek el akár több tankönyv egyenként több száz oldalas anyagának bírálatával. A TANOSZ vezetése arra következtet, hogy „a legtöbb szakértőnek informálisan tudtára adhatták, hogy mikorra illik/kell leadniuk az elvárt végeredményű értékelést” – annak azonban nem látják garanciáját, hogy ennyi idő alatt igényesen el lehet végezni a bírálatot.

Azt is gyanúsnak látják, hogy majdnem mindegyik tankönyv értékelése 95-100 százalék közé esett, és a gyors munka után a bírálók szinte mindig azt írták, hogy a tankönyvben nincsenek helyesírási hibák. Részletesebb hibajegyzéket csak a kilencedikes történelem tankönyv szakértője írt, de nála épp az a fura, hogy miközben más kiadók tankönyvei csak akkor kapnak engedélyt, ha ténylegesen bemutatták a hibák javítását, ebben az esetben úgy is feltétel nélküli jóváhagyásra javasolta a könyvet, hogy 20 tartalmi és 50 technikai jellegű hibát tárt fel benne.

Ez az ominózus történelemtankönyv egyébként szélesebb körben is szakmai vitát generált, leginkább azért, mert az őstörténettel foglalkozó részben olyan elméletek (hun-magyar folytonosság, kettős honfoglalás) mellett teszi le a garast, melyek a szakmában kisebbségi véleménynek számítanak, és a történészek többsége elutasítja őket.

A történelemtankönyvek esetében elég szemléletes volt, hogy az Oktatási Hivatalban sajátosan értelmezik a választás szabadságát és a független bírálatot: a két párhuzamos állami tankönyv egyikének a szerzője a másiknak társszerzője volt; aki az utóbbit írta, az előbbit lektorálta – a tananyagfejlesztők tehát ugyanabból a csapatból kerülnek ki. A TANOSZ szerint nem csak ebben az esetben merül fel az összeférhetetlenség kérdése: az 5. osztályos Etika tankönyv tudományos-szakmai lektora például maga az OH elnöke volt – a gyakorlatban tehát az OH fejlesztő osztálya kérelemmel fordult az OH elnökéhez, hogy a beadott tankönyvet az OH akkreditációs osztálya bírálja el – akik ezt meg is tették, miközben a könyv lektora maga az intézmény vezetője volt.

Az etikatankönyvek tartalmilag is érdekesek. Az új, hatodikos etikakönyvnek köszönhető az a kulturális áttörés, hogy Pataky Attila bekerült a tananyagba: a neves lírikus-gondolkodó örökbecsű sorai:

„Ünnep oly szép, a gyertya, ha ég, a szeretet asztalánál ott ülünk mindannyian…”

Ugyanebből a tankönyvből a világ keletkezéséről pedig két vélekedéssel ismerkedhetnek meg a tanulók: „Arról, hogy hogyan keletkezett a világ, és benne az emberek otthona, a Föld, alapvetően két vélekedés fogalmazódik meg. Az egyik szerint az emberiség a fizika belső törvényszerűségeinek eredményeként jött létre, a másik szerint az embert egy természetfeletti, isteni akarat teremtette.” A magyar nyelvről azt lehet megtudni, hogy „több szempontból is nagyon különleges. Egyedisége miatt más nyelvhez nem hasonlítható”.

A TANOSZ elemzése szerint az átdolgozott tankönyveknél az érdemi elbírálás és az objektivitás körülményei erősen megkérdőjelezhetőek, és ez nem nyújt garanciát a tankönyvi minőségre. Álláspontjuk szerint ebben a tankönyvakkreditációs és a bírálati folyamat is felelős:

Kétségünk ne legyen: olyan, a Hivatal számára sokat próbált szakértőket kellett találni, akiknél eléggé biztosak lehettek abban, hogy „helyből” (például a hibajavítások kikényszerítése nélkül) jóváhagyásra ajánlják

– írják.