Orbán: Csak írásbeli érettségi lesz, május 10-én nyitnak a középiskolák

2021. április 9. – 07:31

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Orbán Viktor szokásos péntek reggeli rádióinterjúját most élőben közvetítettük. A miniszterelnök péntek hajnalban pedig már részt vett az operatív törzs ülésén. Ezt követte a szokásos péntekenkénti nyilatkozata a közrádióban.

  • Csak írásbeli érettségi lesz, a középiskolák május 10-én nyitnak.
  • Ilyen háborús állapotokat még nem láttunk, esetleg csak a nagyszüleink.
  • Június elejére hétmillió beoltott ember lehetne, de Orbán attól tart, nem lesz ennyi regisztrált.
  • Ezért aztán híres emberekkel fognak kampányolni, így akarják népszerűsíteni az oltakozást.
  • A Petry-ügyről azt mondta: a liberális politika ma Európában elnyomó politika.

Huszonöt perc után vége is van Orbán szokásos rádiós megszólalásának.

„Mi a válogatott sportolóinkra nemcsak sportóként tekintünk, hanem mint a lányainkra, fiainkra” – mondta Orbán.

A magyar fociban most megbomolhatott az egység, ezt helyre kell rakni, de ehhez van egy „fantasztikus” szövetségi kapitányunk, rajta is áll, hogy helyrerázza ezt.

Petry-ügy: „Ingoványos talaj” Orbán szerint. Németországot nem minősíti, épp elég baj, hogy ők minősítenek minket, ez nem helyes két komoly állam kapcsolatában.

Azt az általános következtetést viszont Orbán levonja, hogy a liberális politika ma Európában elnyomó politika, a hangadókat megbüntetik.

De itt egy magyar emberről van szó, szóval ez elvi kérdés is Orbán szerint. „Petry Zsolt nincs egyedül, mindannyian vele vagyunk” – tette hozzá.

„Én nem hiszek nekik, a baloldal oltásellenes” – mondta Orbán az ellenzék közös videójára, amin az oltásra buzdítanak.

Az a baloldali képmutatás, hogy magukat beoltatják, az embereket meg lebeszélik, mondta.

Közel vagyunk ahhoz a pillanathoz, hogy a védettségi igazolvánnyal kulturális eseményeket látogathassunk, de erről majd később beszélnek.

Nem kapott még konkrét választ arra, hogy a 16-18 évesek kaphatnak-e oltást, mondta, erről még nem döntöttek.

Magyarország viszonya az oltáshoz egyébként sokkal nyitottabb, mint más európai országban Orbán szerint, ha valamire a szakemberek azt mondják, hogy jó, azt elhisszük, alig van oltásellenes mozgalom a szülők körében.

A kormány úgy döntött, hogy bár április 19-től kinyithatnak az iskolák, de nem érdemes néhány napra kinyitni, így egyszerűbb, ha május 10-én nyitnak ki a középiskolák.

Csak írásbeli érettségi lesz, az lesz, mint tavaly.

Hamarosan részletezik a szabályokat.

„Egy ország volt, aminek helyén volt a szíve: azok mi vagyunk” – mondta Orbán arról, hogy a migrációs válságban a magyar kormány elsőként épített kerítést, és mindenki nekünk esett. Aztán jöttek más nemzetek utánunk.

Ugyanezt történt a vakcináknál is szerinte. A brüsszeliek is hibázhatnak, ezért szereztünk be keletről vakcinát, és mindenki nekünk esett. Aztán jöttek más nemzetek utánunk. „Szerintem jól döntöttünk”, summázta.

A betegek meggyógyulnak, „de ha az élet megvan, azt meg lehet gyógyítani, kijavítjuk, reparáljuk”, mondta Orbán.

De ember nem tudta megmondani, hogy ha egy 65 év feletti megkapja a vírust, mennyi az esélye a túlélésnek. De ezen már túl vagyunk Orbán szerint.

Kilencven százalék fölött van a 65 év fölöttiek beoltása, „ez nyomasztott egyébként”, de biztos volt benne, hogy menni fog, mondta Orbán.

Nem rossz, amit nyújtunk, de összevetve a számokat az uniós számokkal, „nézzetek a táblára”, oda vannak írva az eredmények, Magyarország jól teljesít, élt egy focis hasonlattal Orbán.

Minden vakcina második oltását eltérő időpontban kell beadni. Ezek nyilvántartása, raktározása, megfelelő időben való elindítása, beindítása, az sokkal bonyolultabb művelet, mint azt valaki gondolná Orbán szerint.

Orbán látja az esti várost, nyolc óra után jár haza általában munkából. Azt látta hazafelé, amikor nyolckor kezdődött a kijárási korlátozás, hogy autó, ember alig volt az utcán, példás fegyelmezettséggel tartották be az emberek a korlátozásokat.

Május első hete után meglépjük az ötmillió beoltottat, május közepére elérjük a hatmilliót, harmadik hetére a hétmilliót. Június elejére nyolcmillió felnőttkorú állampolgárból hétmillió megkaphatja az oltást. Orbán viszont attól tart, ennyi regisztrált nem lesz.

Kampányt indítanak a regisztrálás népszerűsítésére, erre mindenféle híres embert felkértek.

Szakértői vélemények szerint akkor lesz béke, ha a vírust az oltásokkal sikerült legyőzni, mondta Orbán. Ehhez kellenek emberek, akik be akarják magukat oltatni, csütörtökön átlépte a négymilliót a regisztráltak száma, ez jó hír a miniszterelnök szerint.

Háborús állapotok vannak most Magyarországon Orbán szerint, ilyet még nem láttunk, a nagyszüleink beszéltek ilyenről, meg filmekben látni ilyet.

Itt csak jegyrendszer nem történt meg, azon kívül szinte minden: halottak, lélegeztetőgépek, minden, mondta.

Ami most pusztít, az a brit variáns. Agresszivitását, pusztító erejét tekintve jóval erősebb, mint az egy évvel ezelőtt megismert vírus, már a tűzereje, mondta Orbán Viktor az interjú elején.

Szuronyhegyre kell tűzni, meg kell semmisíteni, az elzárás csak lassítani tudja a terjedését. Megsemmisíteni csak vakcinával lehet, mondta.

Csütörtökön kormányinfó is volt. Sem újabb védelmi, sem pedig enyhítő intézkedéseket nem jelentett be ezen most Gulyás Gergely miniszter. Azt mondta, hárommillió oltott felett, napokon belül további enyhítési, nyitási döntéseket hozhat a kormány, májusig 4 millió ember oltására elegendő vakcina áll majd rendelkezésre Magyarországon, júniusra pedig már 7 milliónál több embert lennénk képesek beoltani, így magunk mögött tudhatnánk a járványt.

Gulyás szerint az érdemi védettségi különbség az első oltás után áll be, így az április 19-i dátuma a tantermi oktatás visszaállítására vállalható, nem jár érdemi kockázattal.

A kormány az európai és hazai hatóságok szakvéleménye alapján nem állítja le az AstraZeneca oltóanyagának beadását, mert véleményük szerint az is megbízható és védettséget biztosít.

A fertőzöttségi adatok alapján Gulyás szerint valószínűleg túl vagyunk a harmadik hullám csúcsán, a miniszter szerint április végén ki lehet majd ülni a teraszokra, a konditermeknek még várniuk kell a nyitásra. A sportrendezvényekre Magyarországon majd csak védettségi igazolvánnyal lehet kimenni, ez a júniusi futball-Eb mérkőzéseire is igaz. Gulyás szerint akkorra már akár 8 millió ember is be lehet majd oltva.

A miniszterelnök a Facebook-oldalán jelezte, hogy részt vett az operatív törzs reggeli ülésén.

Orbán Viktor tíz éve csak és kizárólag a kormányközeli sajtónak ad interjút, a Kossuth rádióban rendszeresen szólal meg péntekenként. A formátum interjú, ám váratlan, meglepő kérdést nem szokott kapni, ráadásul a kérdések sokszor leginkább állítások. A kormányfő maga mondta el 2019-ben, miért nem áll szóba nem baráti sajtóval: szerinte egy interjú nem bikaviadal, és máshogy is el tud jutni a választókhoz. Orbán 2019 elején azt hangoztatta, hogy Magyarországon baloldali, liberális és kormányellenes médiatöbbség van, majd tavaly ősszel Olaszországban már arra utalt, mintha ez kiegyenlítődött volna: „ha a magyar médiára vetünk egy pillantást, akkor a baloldalnak maximum 60, de inkább csak 50 százaléka van, és a keresztény-konzervatív jobboldalnak szintén 40-50 százaléka van”.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!