Három zalai férfi ellen emeltek vádat gyerekek elleni szexuális bűncselekmények miatt

2021. április 8. – 10:06

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Vádat emeltek három zalai férfi ellen különböző szexuális bűncselekmények miatt, írja a Zala Megyei Főügyészség tájékoztatása alapján az MTI. Míg egy keszthelyi férfi egy 11 éves autista kislányt erőszakolt meg, két másik ember ellen gyermekpornográfiával kapcsolatos ügyek miatt emeltek vádat.

Az első esetben a 70 éves keszthelyi férfi 2012 óta élt együtt egy nővel és annak korábbi házasságából származó, enyhe-középsúlyos autista kislányával, aki érzelmileg is kötődött hozzá. 2019 nyarán létesített szexuális kapcsolatot az idős férfi a nevelése, felügyelete alatt álló lánnyal, aki akkor még a 12. életévét sem töltötte be.

Zalaegerszegen egy 26 éves férfi hetente pár napot töltött a barátnőjénél egy Lenti környéki településen 2016 körül, ahol a nő a szülei segítségével egyedül nevelte az akkor alig kétéves lányát. Jó kapcsolatot alakított ki a férfi a kislánnyal, többször fotózott róla – a nő tudta nélkül ráadásul pornográf képeket is készített az alig kétéves kislányról, később pedig a vele közös háztartásban élő, szintén két év körüli unokaöccséről is. Gyermekpornográfia miatt emelt vádat ebben az ügyben a Lenti Járási Ügyészség.

Egy 40 éves keszthelyi férfi ellen szintén gyermekpornográfia miatt nyomoztak: éveken át töltött le a vádlott a számítógépére gyerekekről készült képeket és videókat, majd tavaly februárban javításra szervizbe vitte a laptopját. Ekkor fedezték fel az üzlet munkatársai, hogy a gépen pornográf felvételek találhatók gyerekekről, ezért értesítették a rendőrséget. A nyomozók a házkutatások során különböző adathordozókon összesen több mint 22 ezer, gyerekeket ábrázoló pornográf kép- és videofelvételt találtak – mondta az MTI-nek Pirger Csaba, a Zala Megyei Főügyészség szóvivője.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!