12 embert próbáltak átcsempészni az országon egyetlen kombi Fordban

2021. április 08. – 09:14

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

A Sárvári Járási Ügyészség vádat emelt egy afgán férfi ellen, akit még 2020 májusában kaptak el Vas megyében, Nick közelében, amint 12 embert próbált átcsempészni az országon egy kombi Ford Focusban, írja az ügyészség.

A vádirat szerint az afgán férfi egy korábbi budapesti munkahelyén megismerkedett egy honfitársával, akivel megbeszélték, hogy egy megadott napon afgánokat fog Ausztriába szállítani. A vádlott egy bérautóval érkezett a magyar-román határhoz, felvett 12 afgánt, őket az autó üléseire és a csomagtartóba ültette, majd elindult velük az osztrák-magyar határ közelébe. Az M86-os autóúton, Vas megyében, Nick közelében érték tetten.

A vádirat szerint a vádlott hat éve volt jogszerűen Magyarországon, oltalmazotti státusza és menedékjoga volt. Az oltalmazotti státuszát a bűncselekmény elkövetése után az idegenrendészeti hatóság visszavonta.

A vád hivatalosan „csempészett személy sanyargatásával elkövetett embercsempészés bűntette”.

A Sárvári Járási Ügyészség börtönbüntetés kiszabását indítványozta.