Lázár János 57 millió forintért vesz földet a batidai vadászház közelében

2021. április 7. – 18:19

Másolás

Vágólapra másolva

57,2 millió forintért készül földet vásárolni Lázár János, a Fidesz országgyűlési képviselője. A 22,9 hektáros, 670,43 aranykorona értékű terület Hódmezővásárhely külterületén, a részben már az ő tulajdonában lévő batidai vadászház mellett található – írja az Átlátszó.

A kifüggesztett földvásárlási hirdetmény szerint Lázár a Takarékbanktól kérne kölcsön 45,8 millió forintot, ami a teljes vételár 90 százaléka, és 10 százalékot (11,4 millió forintot) fedezne önerőből. Ha a földvásárlás sikeres lesz, akkor a batidai vadászház körüli földek többsége a Lázár család tulajdonába kerül.

A politikus sajtósa, Gobl Vilmos az Átlátszónak megerősítette a földvásárlás tervét. Azt mondta, a földre nem a vadászház további bővítése miatt van szükség, hanem azért, mert

Lázár gazdálkodni akar a területen. Először növénytermesztéssel, majd később állattenyésztéssel akar foglalkozni.

Gobl azt is hozzátette, hogy a vadászház körüli többi földterületen hamarosan lejárnak a bérleti szerződések, és Lázár János azokon is gazdálkodni akar.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!