Erdő Péter: Isten a bajban is hűségesen szeret
2021. április 3. – 08:59
Erdő Péter bíboros értékelte, hogy miként hat a járvány az egyházi életre és a világjárvány miatt idén szeptemberre halasztott budapesti eucharisztikus világkongresszus előkészületeiről is nyilatkozott.
Húsvét alkalmából az MTI-nek nyilatkozott Erdő Péter bíboros, aki felidézte: Jézus az utolsó vacsora végén elénekelte a széderestét lezáró úgynevezett hallél zsoltárokat. A befejező, 118. zsoltár lehetett talán az utolsó, amelyet Jézus elénekelt vagy elimádkozott a tanítványokkal. Záró sorai így szólnak:
„adjatok hálát az Úrnak, mert jó, mert örökké szeret minket”.
És Jézus tudatosan, a szenvedésére, a kereszthalálra készülve adott hálát az Atyának.
Mindezt vélhetően azért tartotta fontosnak a bíboros leszögezni, mert az emberiséget érintő nagy járványok, katasztrófák idején mindig előkerül a vallásos emberek körében két szélsőséges kérdés:
- Hogyan tehette ezt az Isten velünk, miért fordította el az arcát?
- Nem éppen isten büntetéseként kell értelmezni a bolygóra mért csapást?
Nemrég a Válasz Online interjúja Benkó Attila kórházlelkésszel, ő is érintette a covid bióorzalmai mentén ezt a két kérdésfelvetést.
Erdő Péter a húsvéti üzeneten túl, gyakorlatias kérdésekről is beszélt. Így arról, hogy miközben az egy éve tartó járvány mindenkit kimerít, sokan el vannak keseredve, azt tapasztalja, hogy a segítségnyújtás, a családi, rokoni, egyházközségi kapcsolatrendszerek az elzártság ellenére erősödtek. Egy év alatt természetessé vált, hogy a közösség tagjai jobban odafigyelnek egymásra, és nem hagyják elszigetelődni sem magukat, sem másokat.
Azt is mondta, nem félnek attól, hogy a hívek a járvány idején bevezetett korlátozások miatt elszoknak a templomba járástól. Egyelőre éppen ennek a fordítottja működik, sokan telefonálnak, hogy mikor lehet végre szentmisén részt venni, hol lehet áldozni.
Alighanem ez a két trend is egymás mellett él a hívő emberek körében.
- Lehetnek sokan, akiknek a szentmise hallgatáshoz az is hozzátartozik, hogy szépen fel kell öltözni és el kell menni a közösségbe, utána lehet beszélgetni a többiekkel.
- Mások pedig talán kényelmesebb helyzetnek fogják fel, hogy otthon, a megszokott, kényelmes fotelből követhetik digitálisan a szertartást.
Erdő Péter mindenesetre azt mondta:
„Mi pedig alig várjuk, hogy javuljon a járványügyi helyzet, enyhüljenek a korlátozások, minden újra a megszokott módon működjön és teljesíthetők legyenek a hívek kívánságai”.
A bíboros szerint az emberiség a járvány után nem ugyanott folytatja az életét, ahol 2020 elején abbahagyta, óriási, törésszerű változásra nem számít ugyan, de egészen ugyanolyan sem lesz az élet, mint volt. Példaként említette a virtuális tér szerepének növekedését.
Természetesen a személyes találkozásnak nagyon sok, a távközlés útján nem helyettesíthető tartalma és üzenete is van.
„Nagyszerű élmény lesz majd újra találkozni”
– mondta
A bíboros kitért arra is: a 2020 őszéről a világjárvány miatt idén szeptemberre halasztott budapesti eucharisztikus világkongresszus előkészületei a járvány idején is folyamatosak, rendszeresen egyeztetnek Vatikánnal, és legalább háromféle forgatókönyvet kidolgoztak a különböző, lehetséges járványügyi helyzeteknek megfelelően.
De akármelyik válik valóra, mindegyiket elő kell készíteni, és ez nagyon nehéz a teljes bizonytalanság miatt
– mondta. Példaként említette a logisztikát, a külföldről érkező vendégek meghívását, regisztrálását, amit szinte lehetetlen elkezdeni úgy, hogy a szállodák nem fogadhatnak vendégeket, és nem tudják, hogy mikor nyithatnak ki.